Kiskának izmos képviselője van az Alkotmánybíróságon

2017. október 9. - 11:45 | Belföld

Sikerült elérnie, hogy elnapolják a döntést arról, a köztársasági elnök alkotmányellenesen tagadta-e meg a parlament által jelölt bírók kinevezését.

Kiskának izmos képviselője van az Alkotmánybíróságon
Illusztráció

Hétfőn a Milan Ľalík, Peter Brňák és Marianna Mochnáčová által alkotott első számú szenátus foglalkozott volna öt alkotmánybíró-jelölt kinevezésének megtagadásával, Andrej Kiska tanácsadója, Ján Mazák azonban elérte, hogy elnapolják a tárgyalást.

Ennek oka, hogy öt bíróról határoztak volna: Ján Bernát, Miroslav Duriš, Eva Fulcová, Juraja Sopoliga és Jana Laššáková. Csakhogy a Mazáknak küldött meghívóban Laššáková nem szerepelt.

Ő bizonyos várakozásokkal szemben nem a szenátus összetételének elfogultsága ellen emelt kifogást, hanem ez utóbbi miatt. Azzal érvelt, hogy Laššáková egy másik bírói csoportból került ide, és mivel nem jutott információhoz arról, hogy az ő ügyét is tárgyalnák, nem tudott felkészülni rá.

Mazák az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, így Kiskának mondhatni elég izmos képviselője van a szenátus előtt.

A szenátus tagjai rövid ideig tanácskoztak, majd helyt adtak Mazák észrevételének, és elnapolták a tárgyalást november 16-ra.

Az említett négy bíró tavaly szeptemberben egyszerre nyújtotta be a beadványát az Alkotmánybíróságra, amiért szerintük sérült a választott funkciókhoz való szabad hozzáférésről szóló alapjoguk. Laššáková utánuk egy héttel következett. Tavaly októberben a bíróság úgy határozott, együtt tárgyalja az ügyüket.

(TASR)