Kiss Lászlóék le akarták fizetni az áldozatot

2016. április 8. - 11:06 | Sport

Kiss Lászlóról kedden írta meg a privatkopo.hu információi nyomán a média, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszótársával csoportos nemi erőszakot követtek el, amiért egy évvel később hároméves börtönbüntetést kapott – ennek töredékét töltötte le.

Kiss Lászlóék le akarták fizetni az áldozatot
Kiss László (Fotó: MTI)

A Bors a 300 oldalas periratra hivatkozva pénteken arról írt, hogy az egyetemre készülő Zsuzsanna július 4-én szenvedte el a gyalázatot, de csak három nappal később, július 7-én tett feljelentést.

A bulvárlap cikkéből kiderül, Kiss fölvetette társainak, V. Lajosnak és L. Lászlónak, hogy fizessenek a lánynak 100 forintot, de a nő kevesellte az összeget.

Azok szerint, akik jártasak az uszodai világban, a sértett állítólag nem is akart feljelentést tenni, tudniillik nem történt erőszak, önszántából vett részt a szexpartiban. Viszont amikor a szülei megtudták a dolgot, ők forszírozták a feljelentést.

A lap szerint a totális igazságot ma már képtelenség kideríteni, az áldozat ugyanis elhunyt.

Kiss László csütörtökön előbb Százhalombatta tiszteletbeli alpolgármesteri címéről, majd az úszóválogatott kapitányi posztjáról is lemondott.


24.hu

Címkék: Kiss László