Kiszabadítottak egy kislányt, akit nyolc évig egy szobában rejtegetett a családja

2022. november 8. - 07:58 | Külföld

A német hatóságok kiszabadítottak egy 8 éves lányt, aki a vád szerint egész életét a nagyszülei egyik szobájába zárva töltötte – írja a The Guardian.

Kiszabadítottak egy kislányt, akit nyolc évig egy szobában rejtegetett a családja
Fotó: Pixabay/illusztráció

Patrick Baron von Grotthuss ügyész elmondása szerint a csak Mariaként emlegetett kislány eddig nem sokat látott a külvilágból.

A szeptember 23-ai kiszabadítása után, orvosi vizsgálatnak vettették alá, amely kiderítette, hogy a kislány fizikailag annyira alulfejletté vált, hogy nemcsak a lépcsőzés, hanem még az egyenetlen talajon való megállás is gondot okozott a most 8 éves Marianak. Sőt, maga a kislány számolt be arról, hogy még sosem járt erdőben, mezőn, és nem utazott még autóban sem.

Az apa, aki Maria születésekor már nem volt együtt az anyával, elmondta, hogy amikor a kislány 6 hónapos volt, az anya arról értesítette őt, hogy Olaszországba költözik a kis Mariaval, amit 2015-ben a helyi hivatalban be is jelentett. Az apa már abban az évben értesítette a hatóságokat arról, hogy többször látta a nőt és a gyereket a németországi Attendornban. Ám az akkori kihallgatásokon az anyai nagyszülők azt állítottak, hogy a lányuk már réges-régen Olaszországban él.

A hatóságok aztán idén júliusban kezdtek újra nyomozni a gyermek után, végül egy a közelben élő házaspár árulta el a rendőrségnek, hogy van olyan sejtésük, hogy a kislányt a nagyszüleinél tartják elzárva.

Az anya akár 10 év börtönbüntetést is kaphat. A kihallgatáson sem ő, sem a nagyszülők nem voltak hajlandók válaszolni a kérdésekre.


(The Guardian)