Kitartóan küzd az állam a Smer-közeli adócsaló vagyonáért

2021. február 4. - 13:10 | Belföld

December és január folyamán a pozsonyi kerületi bíróság megerősítette Ladislav Bašternák átruházott vagyonára vonatkozó sürgős intézkedéseket. Ezért a jelenlegi tulajdonosok már nem kezelhetik ezt a vagyont, erről tájékoztatott a belügyminiszter a közösségi oldalán.

Kitartóan küzd az állam a Smer-közeli adócsaló vagyonáért
Fotó: TASR

Roman Mikulec hozzátette, hogy a következő lépés a bíróságnak az a döntése lesz, hogy a Smerhez közel álló elítélt vállalkozó tulajdona átruházódhat-e az államra, és így az állam válna annak tulajdonosává. Ez az ügy "megerősíti döntésünk helyességét a félreérthető jogszabályok ellenére, hogy a kérdést bíróság elé vittük, és érveltünk az igazunk mellett, hogy a csődeljárás során az állam hitelezőként lép fel, és így joga van megakadályozni a spekulatív lépéseket "- írja Mikulec.

Ahogy arról beszámoltunk, Bašternák vagyona az ellene adócsalás ügyében folytatott eljárás alatt egyre csak csökkent. Aztán 2019 márciusában öt év letöltendő börtönre és vagyonelkobzásra ítélték, de szinte alig maradt valami, amire az állam rátehette a kezét. A vállalkozónak sikerült átruháznia egy, a pozsonyi Slavínnál álló villáját feleségére. Lakásoktól, garázsoktól, motorkerékpároktól, quadoktól és céges részvényektől szabadult meg olyan módon, hogy a családtagjainak ajándékozta. Ingatlanjai közül csupán az a lakás maradt meg, melyben egykor Robert Fico is lakott, az államra szálltak Bašternák fegyverei, illetve az azok eladásából származó pénz, továbbá néhány további kisebb, nem lakás célú ingatlan, 12 ezer eurónyi pénz egy bankszámláján és egy eladósodott cég.

Lett volna rá lehetőség, hogy az állam rátegye a kezét a csaló szóban forgó vagyonára, amennyiben Lenka Ivanová, a korábbi illetékes csődbiztos benyújtja a megfelelő keresetet a vagyoni átruházások ellen, melyeknél felmerült, hogy csak azért történtek, hogy az állam ne tudja elkobozni. Bašternák ingatlanját 2020 augusztusától Martin Sečanský kezeli, aki a munkája miatt az igazságügyi minisztériumtól néhány ezer eurós büntetéssel sújtott Ivanovát váltotta fel.

(TASR)