A kitelepítettekre emlékeztek Dunaszerdahelyen

2019. április 12. - 19:54 | Régió

A Pázmaneum Társulás és a Magyar Megmaradásért Polgári Társulás szervezésében a kitelepített és deportált felvidéki magyarokra emlékeztek tegnap késő délután Dunaszerdahelyen, a kitelepítettek emlékművénél.

A kitelepítettekre emlékeztek Dunaszerdahelyen
Fotó: a szerző

A megemlékezésen hallhattuk Nagy Noémi és Lőrincz Roland énekeseket, Varga Zarándot, a Kodály Zoltán Alapiskola tanulóját, illetve Patassy Andreát, a Vámbéry Ármin Gimnázium diákját.

A szomorú történelmi eseményre Kovács László történész segített visszaemlékezni szavaival. „Nagyon sokan azt mondják, a magyarságot meg kell semmisíteni. Jómagam nem vagyok ilyen radikális. Egy nagyhatalom beszélhet ilyen módon, de mi nem tudnánk ilyesmit megvalósítani, ezért az országból való eltávolításuk, kitelepítésük lehet csak megvalósítható. Ezt a cinikus szöveget Edvard Beneš nyilatkozta 1943-ban a Sztálinnal való moszkvai tárgyalások után”- kezdte, majd hozzátette, ennek a gyalázatos célnak a megvalósítása kezdődött el 72 évvel ezelőtt, 1947. április 12-én.

A magyarság immár egy évszázados történelmének legfájdalmasabb korszaka az 1945-től 1948-ig terjedő időszak volt, melyet nevezhetünk valóságos vészkorszaknak, hiszen az egész közösség megsemmisülése csak hajszálon múlott. A történészek a korszakot általában a hontalanság vagy a jogfosztottság évei jelzővel illetik. Minden szépítés nélkül kimondhatjuk azonban- tette hozzá a történész-, hogy ebben az időszakban a Csehszlovák állam politikájának egyik legfontosabb célja a csehszlovákiai magyarság valamilyen módon való megsemmisítése volt.

„A londoni emigráns Csehszlovák Kormány berkeiben, de a fasiszta Szlovák Államban élő illegális kommunista párt köreiben is már a háború alatt megfogalmazódott két alapelv. Az egyik, hogy a németeket és a magyarokat tegyék felelőssé Csehszlovákia 1938-as felbomlásáért és háborús bűnökért mindkét népcsoportot a kollektív bűnösséggel marasztalják el, s ennek következtében meg kell tőlük szabadulni a kitelepítés módszerével”- hangzottak el Kovács László szavai.

Gustáv Husák szlovák belügyi megbízott a történelemhamisítás módszerét alkalmazva mondta az alábbiakat 1944-ben: „A szlovák parasztnak és munkásnak, akiket kiszorítottak a déli területekről, és századokon keresztül a hegyek között elnyomtak, meg kell ismét kapnia ezeket a régi szlovák területeket.”

Daniel Okáli később, a kitelepítési bizottság egyik vezetője ezt így fogalmazta meg:

„A majdan megalakuló kormánynak egyik legfőbb célja a szlovákiai magyar kisebbség feltétel nélküli likvidálása.”

A történész továbbá elmondta, hasonló terveket fogalmaztak meg 1944-ben Besztercebányán a Szlovák Nemzeti Tanács egyik rendeletében a szlovák politikusok. Pontos megfogalmazása ezeknek a terveknek a háború végén megalakuló Csehszlovák Kormány 1945. április 5-én kiadott programjában, az úgynevezett kassai kormányprogramban jelent meg, mely egy egységes szláv állam vízióját vázolta magyarok és németek nélkül, akik akkor a 14 milliós Csehszlovákiában, több mint négymillió lakost jelentettek. A kormányprogramból az alábbi tervezetek születtek: vagyonelkobzással járó egyoldalú kitelepítés, széttelepítés és erőszakos deportálás elsősorban Csehországba, szintén vagyonelkobzással. Reszlovakizáció ugyanúgy vagyonelkobzással. Lakosságcsere Magyarországgal, az ottani szlovákok önkéntes jelentkezése, az itteni magyarok kijelölése alapján.

„Mivel a világháborút lezáró 1945 júliusában tartott potsdami konferencia nem egyezett bele a magyarok egyoldalú teljes kitelepítésébe, ezért a Csehszlovák Kormány és a Szlovák Nemzeti Tanács, valamint a megbízottak testülete kényszerből a lakosságcserében való megegyezést kezdte szorgalmazni. A magyar fél ebbe szorított helyzetében beleegyezett. A lakosságcsere-egyezmény megkötésére 1946. február 27-én került sor. Ám a csehszlovák fél még ezután is szorgalmazta legalább 200 ezer magyar, mint háborús bűnös egyoldalú kitelepítését is, ezért a magyar fél a lakosságcserét próbálta elodázni.

Ekkor indult meg azoknak a zsaroló intézkedéseknek a sora, melyekkel ki akarták kényszeríteni a lakosságcsere végrehajtását, s amelyek kegyetlensége a mai napig megdöbbenti az emlékezőket”-folytatta.

1946-47 kegyetlenül hideg telén a fűtetlen marhavagonokban, mint az állatokat szállították a több mint tízezer magyar családot, majdnem százezer személyt Csehországba a kitelepített németek helyére.

1946 júniusában elkezdődött az egyetemes történelemben addig nem ismert akció, a reszlovakizálás. Ennek alapelve egy fikció volt, mely szerint Szlovákia minden lakója eredetileg szlovák volt, csak idővel elmagyarosították őket. Aki reszlovakizált, megmenekült a vagyonelkobzástól.

Egy általánosan elfogadott adat szerint száznyolcezer család, összesen 352 ezer személy reszlovakizált.

Egy részük később újból magyarnak vallotta magát, de nagy részük és leszármazottaik még ma is szlovák nemzetiségűek. Végül mindezen zsaroló nyomás hatására megindult a lakosságcsere Csehszlovákia és Magyarország között. 89 ezer magyart telepítettek át Magyarországra.

Szavait követően elhelyezésre kerültek a megemlékezés koszorúi, majd a magyar himnusz közös eléneklésével zárult az esemény.

SzC