Klopp: Lehet, hogy 2024-ben befejezem

2020. augusztus 17. - 12:59 | Sport

Elképzelhető, hogy négy év múlva visszavonul az edzői hivatástól Jürgen Klopp, az angol futballbajnok Liverpool mestere.

Klopp: Lehet, hogy 2024-ben befejezem
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

"Tartani fogok 2024-ben egy év szünetet, majd felteszem magamnak a kérdést, hogy hiányzik-e a foci. Ha a válasz nem, akkor részemről ennyi volt az trénerkedés"

- jelentette ki a német szakember.

Ami a közeljövőre vonatkozó terveit illeti, Klopp kiemelte, hogy csapata továbbra is éhes a sikerekre.

"Újabb trófeákat akarunk nyerni, még csak most kezdünk belejönni. A következő szezonban még jobbak leszünk, az egész pályán fogjuk űzni az ellenfelet és a labdát. Olyan kellemetlen csapat akarunk lenni, amelyik ellen senkinek sincs kedve játszani"

- tette hozzá.

Az 53 éves Klopp tavaly Bajnokok Ligája-győzelemre, idén pedig 30 év után angol bajnoki címre vezette a Liverpoolt.

(MTI)