Kočner bírósági intézőjével bosszantóan megértő a főügyészség vezetője 

camera

1

Kočner bírósági intézőjével bosszantóan megértő a főügyészség vezetője 

Fotó: tasr 

Megosztás

Azokat a cselekményeket, amelyekkel a volt igazságügyi államtitkárt, Monika Jankovskát vádolják, nem közfeladatot ellátó személyként követte el - ezen a véleményen volt még három hónapja az akkor még a Legfőbb Ügyészség helyettes vezetője, Viera Kováčiková, aki azóta az állami szerv élére került. Azóta is kitart a fura álláspontja mellett.

Marian Kočner "majmocskája", Jankovská rögtön bele is kapaszkodott ebbe az érvelésbe, amikor kérvényt írt a szabadon engedéséről. Az exállamtitkár, aki Kočnerrel ezernyi SMS-t váltott, március óta tartózkodik a rácsok mögött. Augusztus elején a Specializált Büntetőbíróság elutasította Jankovská szabadlábra helyezési kérelmét. A smeres színekben korábban államtitkári posztot betöltő Jankovská a kérvényében utalt Kováčiková megállapítására, hogy nem közfeladatot ellátó személyként cselekedett, és el kell gondolkodni arról, hogy az ő esetében nem csupán közvetett korrupcióról lehet szó.

Monika Jankovskát, a smeres exállamtitkárt korrupcióval gyanúsítják a Markíza televízió váltóinak meghamisítása ügyében, mert a vád szerint arra utasította Zuzana Maruniakovát, a Pozsonyi Járásbíróság bíróját, hogy Marian Kočner javára döntsön. Kočnert később ebben az ügyben Pavol Ruskóval, a kereskedelmi televízió korábbi igazgatójával együtt nem jogerősen 19 év szabadságvesztésre ítélték.

Ha Jankovskát csupán közvetett korrupció vádjával ítélnék el, kisebb büntetésre számíthatna. Kováčiková, aki a múlt héttől vezeti a Legfőbb Ügyészséget, elutasította, hogy ez lenne a szándéka. "Ez képtelenség" – nyilatkozta az állami szerv vezetője, aki nem vonja kétségbe, hogy Jankovská közszereplő volt, amikor a rá nézve terhelő cselekményeket végrehajtotta. Ugyanakkor szerinte nem ebből a pozíciójából követte el azt, amivel vádolják. Szerinte államtitkárként nem volt olyan jogköre, amivel ráhatást gyakorolhatott volna a bírókra.

Kováčiková fejtegetése nem talált minden szinten megértésre és még az is felmerült, hogy elfogult Jankovskával szemben. Korábban mindketten Trencsénben dolgoztak: Jankovská a járásbíróság élén, Kováčiková pedig a kerületi ügyészségen. A jelenlegi főügyész azt mondja, hogy a kapcsolatuk nem volt baráti, sem ellenséges. Amolyan semmilyennek volt minősíthető. "Soha nem intéztem számára semmit" – szögezte le Viera Kováčiková.

Jankovská ellen vallanak a Threema applikáción keresztül Kočnerral váltott üzenetek, és néhány vallomás is. Ebben az egész ügyben egy korábbi bíró, Vladimír Sklenka a koronatanú.

(denníkn)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program