Kočner és társai mostantól egy újabb ügyben gyanúsítottak

camera

1

Kočner és társai mostantól egy újabb ügyben gyanúsítottak

Marian Kočner (Fotó: TASR) 

Megosztás

Marian Kočnert, egykori jobbkezét, Peter Tóthot és más személyeket is meggyanúsított a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) az újságírók megfigyelése kapcsán.

A Denník N arról tájékoztatott, hogy Kočneren és Tóthon kívül Miroslav Kriak, Štefan Mlynarčík és Juraj Škrip is bizalmas beszélgetés, illetve egyéb magánjellegű megnyilvánulás megsértésének gyanújával néz szembe, mindezt fél évvel azt követően, hogy több újságíró megfigyelése ügyében nyomozás indult.

Tóth egykor a szlovák titkosszolgálat kötelékében is dolgozott, Kriak hasonlóképp, ő még a kommunista titkosrendőrségnél is alkalmazásban állt. Mlynarčík nyomozó volt, Škrip pedig állami tisztviselő, a Munka-, Szociális és Családügyi Központ anyagi szükséghelyzetben lévőkkel foglalkozó főosztályának igazgatója.

A rendőrség gyanúja szerint Kočner bízta meg Tóthot az ügyeiről író újságírók, többek között Ján Kuciak megfigyeltetésével, hogy olyan részleteket tudjanak meg a a magánéletükről, amivel diszkreditálhatják őket. Tóth szólíthatta meg Kriakot, aki pedig felállította a megfigyelő csapatot. Mlynarčík és Škrip a megfigyeléshez szükséges műszaki eszközöket biztosíthatták abból a pénzből, amit Kočner biztosított erre a célra – közölte Michal Slivka.

A szóvivő elárulta azt is, hogy Kočner a gyanú szerint egy pozsonyi bárt és kávézót, illetve annak környezetét, valamint további pozsonyi helyszíneket határozott meg a megfigyelés helyszíneként, ahol az újságírók egymással találkozgattak.

(Denník N/TASR)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program