1
![Kočner hiába reménykedett – Fico szerint, aki börtönben van, az ülje is le szépen a büntetését](/_next/image/?url=https%3A%2F%2Fparameter.sk%2Fapp%2Fuploads%2F2024%2F04%2F6jun2022_sud_kocner_a_spol_pk12876195.jpg&w=1920&q=75)
Fotó: TASR
Senkinek, aki jelenleg börtönben ül, nem fogják elengedni, sem csökkenteni a büntetését. Ez csak akkor jöhet szóba, ha az adott tett már nem számít bűncselekménynek – nyilatkozta Robert Fico (Smer) miniszterelnök, miután a kormány szerdán elfogadta az egyes gazdasági és kábítószeres bűncselekményekkel kapcsolatos enyhítő javaslatokat.
„A büntetőjog elnyomó jellegéről a helyreállító jellegre állunk át. Egyszerűen azt akarjuk, hogy elsősorban a károkat térítsék meg, hogy a bűncselekmény áldozata megkapja a neki járó jogokat” – nyilatkozta a miniszterelnök.
Rámutatott néhány, a múltban történt értelmetlen esetre, amely során egy láda alma, illetve 200-300 eurós kenőpénz miatt valakit hároméves börtönbüntetésre ítéltek. Közölte, hogy a büntetés mértékének csökkentésével kapcsolatban olyan országok példáját követték, mint Ausztria vagy Németország. Azt viszont hozzátette, hogy más országokkal ellentétben a büntetések továbbra is súlyosabbak lesznek.
Elmondása szerint más országokkal ellentétben az elfogadott törvényjavaslat nem tartalmaz olyan pontot, amely lehetővé tenné a már kiszabott büntetések átértékelését.
Korábban a média foglalkozott vele, hogy a kormány törvénymódosítása reményt adhat Marián Kočnernek a korábbi szabadulásra. Az egykori vállalkozót 19 éves szabadságvesztésre ítélték váltóhamisítás miatt, ami ugyancsak gazdasági bűncselekménynek számít. Fico szerdai szavainak viszont minden bizonnyal túlságosan nem örülhet.
Ami a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket illeti, Fico szerint egyértelműen különbséget kell tenni aközött, hogy a drogot személyes célokra használják-e, vagy üzletelnek vele.
TASR/para