Kočner korábbi jobbkeze már lenyugodott, eljön az exfőnöke tárgyalására

2019. szeptember 9. - 09:50 | Belföld

Peter Tóth megerősítette, hogy hétfőn eljön a markízás váltók ügyében vallomást tenni. Már nem fél annyira, és rendőri kísérettel érkezik, akárcsak Marian Kočner vasárnap este.

Kočner korábbi jobbkeze már lenyugodott, eljön az exfőnöke tárgyalására
Fotó: tasr

A korábban hírszerzési vezetőként is dolgozó Tóth a saját netes felületén, a Datel.sk-n jelezte, ma készen áll a bírók elé állni. Ha ez tényleg így történik majd, az változást jelent, hiszen július végén a rendőrséggel kötött egyezségével szemben az egykori újságíró, aki Marian Kočner megbízásából újságírókat figyeltetett meg, nem jelent meg a tárgyaláson, hogy tanúvallomást tegyen Kočner és Pavol Rusko váltóhamisítási ügyében. Akkor azzal magyarázta távolmaradását, hogy félti a bőrét.

Kočner már a helyszínen, a fővárosi Igazságügyi Palotában tartózkodik, ahova vasárnap este kilenckor szállították nagy csinnadrattával. Pavol Rusko viszont nem jön el a hétfői tárgyalásra, és a keddire sem. Egy tegnap keltezett levélben arra kéri a bíróságot, hogy az ő távollétében folytatódjon a Markízás váltók ügyének tárgyalása. Ez az az ügy, amelyben Kočnert és Ruskót 69 millió eurónyi értékpapír meghamisításával, illetve a nyomozás akadályozásával gyanúsítják.

A bírósági tárgyaláson részt vevő DenníkN-es újságíró beszámolója szerint Kočner öltönyt vett fel és néha erőltetetten mosolyog. Kissé nyúzottnak tűnik és alapvetően komoly. A haja ápolt és frissen nyírt, és mintha kissé lefogyott volna.

(DenníkN/para)