Kočner lehet a Kuciak-gyilkosság megrendelője

2018. október 4. - 01:10 | Belföld

Megeredni látszik a nyelve annak az A. Zoltánnak, akinek a Kuciak-gyilkosságban közvetítő szerepet tulajdonít a rendőrség és aki a gyanúsítottak közül egyedüliként hajlandó együttműködni a hatóságokkal.

Kočner lehet a Kuciak-gyilkosság megrendelője
Fotó: tasr

A DenníkN úgy tudja,

a komáromi vállalkozó vallomást tett, amelyben elmondta, a gyilkosságot Marián Kočner rendelte meg. A portál értesüléseit a nyomozó hatóság emberei is megerősítették.

A kétes hírű vállalkozó - akivel szemben egy ettől független ügyben, egy csaknem 70 millió eurós váltóhamisítás miatt folyik eljárás. - egészen mostanáig Pozsonyban raboskodott, kedden délután azonban átszállították a szigorúbb liptóvári (Leopoldov) börtönbe. A maffialistás Kočnert egyelőre még nem vádolták meg gyilkosságra való felbújtással, a rendőrség még a bizonyítékokat gyűjti be.

A. Zoltán a vallomásában megjegyezte, hogy Kočner szerepéről Alena Zs. beszélt neki, aki a végrehajtás lebonyolítása miatt hozzá fordult.

Ahogy korábban megírtuk, A. Zoltán óriási összeggel tartozik az államnak. A pénzügyi tárca szóvivőjének tájékoztatása szerint végrehajtási intézkedést folytatnak ellene, mivel több mint egymillió eurós hátralékot halmozott fel az állammal szemben.

Az már rögtön a nagymácsédi tragédia után kiderült, hogy Kočner tavaly megfenyegette Kuciakot, amiért az újságíró feljelentést is tett. Ezt akkor a rendőrség lesöpörte az asztaláról.

A JOJ TV úgy tudja, hogy A. Zoltánon kívül Alena Zs. is hajlik a hatósággal való együttműködésre. A nőt - akivel kapcsolatban felröppent az azóta már cáfolt szóbeszéd, hogy a lányának Kočner lenne a keresztapja - jelenleg a gyilkosság megrendelésével gyanúsítják.

Érdekesség, hogy a letartóztatott komáromi hölgy mamája is kiegészítette ezt a kočneres szálat. Alena Zs. anyukája szerint ennek a keresztapás történetnek az a valóságalapja, hogy amikor a lánya tavaly sítúrán járt, és a kocsijával nem tudott felhajtani egy kaptatóra, akkor a kétes hírű vállalkozó pont ott termett és segített neki.

Állítólag ekkor hangzott el az Alena Zs-hez intézett drámai kérés: ne hívjon Kočner úrnak, hanem keresztapának.

Ennél blődebb módon már csak Boris Kollárral vette fel a kapcsolatot Alena Zs. Ahogy arról már beszámoltunk, a Sme rodina tömörülés vezetője szerint úgy léptek kapcsolatba egymással, hogy a komáromi hölgy írt mobilon egy nem is neki szánt, azaz téves üzenetet, de ezért ennek ellenére kommunikálni kezdtek egymással és aztán később a jómódú vállalkozó-politikus némi pénzt is adományozott a 44 éves nőnek.

(sp)