Kočner "majmocskája" nem lesz rajta a Smer listáján

2019. október 23. - 12:26 | Belföld

Monika Jankovská nem lesz rajta a Smer választási listáján – jelentette ki Richard Raši, a párt kassai kerületi elnöke a kormány szobránci (Sobranec) kihelyezett ülésén.

Kočner "majmocskája" nem lesz rajta a Smer listáján
Fotó: Denník N – Vladimír Šimíček

„A listát a párt elnöksége állítja össze, és szóba sem került, hogy Monika Jankovská szerepeljen rajta. Azt hiszem, mindenki számára világos, hogy nem lesz rajta, ez már lezárt ügy” - mondta Raši.

A Smer-SD listája viszont még nincs lezárva, a párt állásfoglalása szerint a napokban nem is tárgyalnak erről. A jelöltlistát a pártelnök terjeszti elő és az elnökség hagyja jóvá. Az eddigi információk szerint Peter Pellegrini kormányfő lesz a listavezető, Robert Fico, a Smer-SD elnöke pedig a második.

Pellegrini többször kijelentette, nem szeretné, ha ellentmondásos személyek is felkerülnének a listára. Robert Kaliňák volt belügyminiszter már korábban bejelentette, hogy nem indul képviselőjelöltként a választáson.

Jankovská nemrég még igazságügyi államtitkár volt, azután távozott, hogy a médiában információk jelentek meg arról, hogy kapcsolatban állt Marian Kočnerrel, akit Ján Kuciak újságíró meggilkoltatásával vádolnak.

Kočner és Monika Jankovská nyilvánosságra hozott üzeneteiből az derül ki, hogy befolyásolták a bírókat a Markíza-váltók ügyében, amikor azt még polgári peres eljárás keretében tárgyalták.

A polgári peres eljárást akkor szüntette meg a bíróság, amikor Marian Kočnert és Pavol Ruskót váltóhamisítással és az igazságszolgáltatás akadályozásával gyanúsították meg.


(TASR)