Kočner "majmocskáját" kórházba szállították

2021. május 31. - 12:03 | Belföld

Hétfőn kórházba került Monika Jankovská korábbi igazságügyi államtitkár. Erről Peter Erdős ügyvéd számolt be. A TA3 hírtelevízió értesülései szerint Jankovskát a pozsonyi Kramáre kórházban kezelik.

Kočner "majmocskáját" kórházba szállították
Fotó: TASR

"Megerősítem, hogy védencem ma reggel kórházba került" - nyilatkozta Erdös, aki hozzátette, egyelőre nem számolhat be ügyfele egészségi állapotáról.

Ahogy arról beszámoltunk, egy ügyészi határozat miatt múlt héten szabadon engedték a korábbi smeres államtitkárt, aki hosszú hónapokat töltött a vizsgálati fogságban, majd később a trencséni börtönkórházban. Az is felmerült, hogy az exállamtitkárt lelkileg megviselte a fogvatartás.

Csütörtökön elektronikus nyomkövetőt tetettek a bokájára, amit a bíróság rendelt el. Az expolitikusnak minden esetben be kell számolnia a tartózkodási helyének esetleges megváltoztatásáról. A bírósági ügyének lezárásáig nem utazhat külföldre sem, és nem tarthat kapcsolatot az ellene indított eljárásokban szereplő gyanúsítottakkal, tanúkkal, vagy szakértőkkel. Emellett havonta kétszer találkoznia kell az úgynevezett pártfogó felügyeletét ellátó szakemberrel.

Monika Jankovská tavaly szeptemberben éhségsztrájkba kezdett a börtönben, de egészségi állapota az éhségsztrájkja 20. napján jócskán leromlott, ezért meg kellett szakítania azt, infúziókat kapott. Az idei év elején a trencséni börtönkórházba került, miután gyógyszertúladagolással próbált véget vetni az életének.

(TASR/para)

Címkék: Monika Jankovská