Kočner miatt szívhatnak a bírók és az ügyészek

2019. december 6. - 19:19 | Belföld

A parlament a kormány javaslatára szigorította a bírók és az ügyészek felfüggesztésének szabályait, ezentúl ehhez már nem szükséges fegyelmi tárgyalás.

Kočner miatt szívhatnak a bírók és az ügyészek
Fotó: TASR

A kormány az után lépett, hogy kiderült, egyes bírók és ügyészek is jó viszonyt ápoltak az előzetes letartóztatásban ülő gyanúsítottal, a beszélgetéseik alapján feltételezhető, hogy segítették őt a peres ügyeiben.

Nem gumiparagrafus?

A hlten a parlament által is elfogadott jogszabály szerint az igazságügyi miniszter, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a Bírói Tanács elnöke illetve a főügyész kezdeményezheti egyes bírák illetve ügyészek funkciójának felfüggesztését, ha az illető az igazságszolgáltatás – a bíróság, az ügyészség – jó hírét veszélyezteti, vagy fennáll a gyanúja annak, hogy etikai vétséget követett el. Magáról a felfüggesztésről a bírók esetében a Bírói Tanács, az ügyészek esetében pedig a főügyész dönt, de ez utóbbi csak akkor, ha ezzel egyetért az ügyészi tanács is. „Több ilyen filter, ellenőrzési funkció épül be a rendszerbe, az érintett például minden hónapban kérheti a felfüggesztésének a felülvizsgálatát” - magyarázta Gál Gábor igazságügyi miniszter.

Az ellenzék ugyanis azért bírálja, mert szerintük az új rendszer kijátszható lesz a bírók ellen. Lucia Žitňanská korábbi igazságügyi miniszter nem tartja valószínűnek, hogy a Bírói Tanács vagy az ügyészi tanács ellent mer majd mondani a miniszternek, ha az egy bíró vagy ügyész felfüggesztését kéri.

Nem a politikus dönt

A tárcavezető nem tart attól, hogy ezzel a lehetőséggel vissza fognak élni. „Nem a politikusok, nem a miniszter fog, hanem a Bírói Tanács fog dönteni. Ennek a testületnek már ma is széles jogkörei vannak, például bizonyos esetekben már ma is dönthet úgy, hogy egy bíró kinevezését megszünteti. Ha más, komolyabb ügyekben bízunk ebben a testületben, akkor ettől az új hatáskörtől sem szabad megijedni” - magyarázta a miniszter. A felfüggesztése idején az érintettek a fizetésük 80 százalékát kapják. „Ha fegyelmi eljárás alapján függesztik fel a hivatásuk végzését, akkor 30-50 százalékát kaphatják a fizetésüknek, a pontos arányt a fegyelmi tanács határozza meg, itt 80 százalékot határoz meg a törvény” - mondta Gál.

Gál szerint azonban mindenképpen szükség volt erre a módosításra, és ezt nemcsak Kočner üzenetei, bírókkal, ügyészekkel folytatott beszélgetései indokolják. „Nemcsak a Threema, hanem más ügyek is indokolják, amelyekről tudok, és amelyek előbb-utóbb felbukkanhatnak a nyilvánosság előtt” - indokolta Gál a módosítást. Az újabb ügyekről azonban nem árult el részleteket.

Anonim bírók?

Az ellenzék több módosítójavaslatot is benyújtott, egyet a parlament be is épített a törvénybe. Ennek köszönhetően ezentúl a Bírói Tanács valamennyi döntése nyilvános lesz. Volt azonban olyan ellenzéki javaslat is, amit a parlamenti többség elutasított. Simon Zsolt két társával azt javasolta, hogy szüntessék meg azt az előírást, amely ma tiltja a bírók fényképének nyilvánosságra hozatalát.

„A bírók jóformán életük végéig funkciójukban és az anonimitás leple mögött maradnak. Jogukban áll kilétük nyilvánosságra hozatalát megtiltani. Elbújnak, miközben mások életéről döntéseket hoznak - indokolta javaslatukat Simon Zsolt ellenzéki képviselő. – A becsületes és igazságos bíróknak, akik a szlovákiai bíróságokon kétségtelenül többségben vannak, nem okoz majd gondot, hogy arcukat adják döntéshozatalaik mellé. Csakis azoknak okozhat ez fejtörést, akik mások - például Kočner vagy Jankovská - utasításai alapján döntenek, vagy meg vannak vásárolva, ezáltal pedig nem a törvények és igazság alapján hozzák ítéleteiket.”

Gál elismeri, hogy napjainkban felesleges tiltani – mivel szinte lehetetlen ezt érvényesíteni – a bírók képmásának nyilvánosságra hozatalát. „Nem hiszem azonban, hogy ettől tisztulna meg a bírói kar. A bírósági tárgyalások ma is nyilvánosak, bárki bemehet, tehát megismerheti a bíró arcát is” - véli a miniszter. Ugyanakkor szerinte egyes büntetőbírók kilétét igenis védeni kell. „A javaslat arra sem adott lehetőséget, hogy a legsúlyosabb bűnügyekben ítélkező bírók kilétét védjük” - magyarázta Gál. Azt is kifogásolja, hogy a javaslat csak a bírókra vonatkozott volna, az ügyészekről nem szólt.

(TASR/Para)