Kočner nem együttműködni akar, csupán vallomást tesz egy olyan ügyben, amiben Ficót is emlegetik

2023. március 10. - 12:12 | Belföld

Nem egész két hónappal azelőtt, hogy ítéletet hirdetnek a Kuciak-gyilkosság ügyében, a vádlott, Marian Kočner ígéretét adta, hogy együttműködik egy teljesen másik ügyben. A számos eset közül, amivel gyanúsítják, azt választotta, amiben Robert Fico, illetve a Smer egyik mecénásának, a nagyvállalkozó Milan Fiľonak a neve is felmerült – írja a SME.

Kočner nem együttműködni akar, csupán vallomást tesz egy olyan ügyben, amiben Ficót is emlegetik
Fotó: TASR

Arról, hogy Kočner hajlandóságot mutatott felderíteni az Eco Invest nevű ügyet, a topky.sk tájékoztatott először szerdán. Egy nyitrai nyomozó február végén kiadott határozatából indult ki, amely szerint Kočnert külön eljárás alá vonják. Az egykori vállalkozó ügyvédje, Marek Para később pontosította, hogy nem a klasszikus értelemben vett együttműködésről van szó. Mint mondta: azt, hogy kliense úgy döntött, vallomást tesz az ügyben, illetve, hogy korrigálja a nyomozó egyes feltevéseit, nem nevezné a hatóságokkal való együttműködésnek.

Az Eco Invest ügyet a Köd (Hmla) nevű nyomozói csoport vizsgálta, amelyhez a 2020. márciusi Vihar-akció (Búrka) is fűződik. Ez utóbbi során a rendőrség tizenhárom bírót, illetve további személyt vett őrizetbe azzal a gyanúval, hogy kenőpénzért cserébe a megrendelő kérése szerinti ítéletet hoztak az egyes ügyekben.

Az egyik ilyen az Eco Invest-ügy is. Ez alapján 2016-ban a rózsahegyi papírgyár egykori alkalmazottai megtámadták a bíróságon a vállalat privatizációját, amiből azelőtt éveken keresztül profitált Milan Fiľo, illetve a vállalata, az Eco Investment. Ha a vállalkozó vesztesként jött volna ki a tárgyalásból, az vélhetően több millió eurójába került volna.

Arról, hogy mi történt az ítélethozás hátterében, a Vihar-ügy bűnbánó tanúja, Vladimír Sklenka bíró vallott. Úgy ábrázolta az esetet, hogy abban ütköztek Zoroslav Kollár csődügyvéd érdekei, aki igyekezett megfosztani Fiľót a vagyonától. Viszont állítólag Fiľo oldalára állt Kočner, aki Sklenka állítása szerint 300 ezer eurót ígért neki, ha Fiľo javára hoz döntést. Szerinte Kočnernek jobban számított az Eco Invest-ügy, mint a Technopol Servis, amely esetében 100 ezer eurós jutalmat ígért Sklenkának.

Kočner számára állítólag annyira fontos volt a papírgyári ügy, hogy még Robert Fico akkori miniszterelnök után is elment. Sklenka szerint nem tudott vele kapcsolatba lépni, ezért megvárta őt a Bonaparte-luxuskomplexum garázsában. Ficónak azt mondta, hogy „Miľankót rendbe kell tenni”. Fiľo korábban tagadta, hogy Kočneren és Ficón keresztül próbálta elérni győzelmét a bíróságon.

Az igazság viszont az, hogy Fiľo akkoriban találkozgatott Ficóval, valamint a Vihar-ügy másik fontos személyével, Monika Jankovská akkori igazságügyi államtitkárral is. Ő be is ismerte, hogy annak idején érdekelte az Eco Invest-ügy fejleménye, és Miriam Repáková, ma már egykori bírónőt is kérdezte róla. Viszont azt állítja, hogy ezt pusztán önzetlen okból tette.

Jankovská nyomást gyakorolt Repákovára, hogy hozzon ítéletet az ügyben, ráadásul meg is kérdezte tőle, hogyan tervez dönteni. Repáková a nyomozóknak azt mondta, hogy ezt nyomásgyakorlásként fogta fel annak érdekében, hogy Fiľo javára döntsön. Akkoriban ezügyben Sklenka is gyakran járt utána. Jankovská viszont tagadja, hogy nyomást gyakorolt volna rá. Repákovától aztán megtudta, hogy Fiľo javára tervez dönteni. Ezt azzal magyarázta, hogy az ellenkezőre nincs lehetősége, mivel az ügyben több más kerületi bírósági határozat is köti.

Hogy Kočner érdeklődött az Eco Invest-ügy iránt, a Threema-üzenetek is bizonyítják. Az ügyet Sklenkával és Jankovskával is átvette. Fiľo végül megnyerte a bírósági pert, noha ez vélhetően Kočner segítsége nélkül is megtörtént volna. A Threema-üzenetek viszont azt mutatják, hogy Kočner arról érdeklődött, Fiľo megjutalmazta-e Jankovskát az ügyben nyújtott segítségéért.

„Miľankotól megérkezett a Jézuska?” – kérdezte Kočner Jankovskától röviddel karácsony előtt 2017-ben. Az államtitkár nemmel válaszolt, a vállalkozó pedig rámutatott, hogy a döntésben épp Jankovská nővére segített, ezért legalább Jankovskának kellene valamit adni. „Majd a megfelelő időben behajtom. Türelmes vagyok” – válaszolta Jankovská a Threeman keresztül. Néhány hónappal később a nyomozóknak tagadta, hogy a közbenjárásáért kapott volna valamit.

Az Eco Invest-ügy nem csak Sklenka és Repáková vallomásán alapszik. Részben Bernard Slobodník, a Pénzügyőrség egykori vezetője is beszélt, aki szerint Fico mellett Milan Lučanský volt országos rendőrfőkapitány is érdeklődött az ügyről. Utóbbi állítólag 15-20 ezer eurót tartalmazó borítékot adott neki az ügyben folytatott nyomozásrét, miközben azt mondta: „ez Rózsahegyért jár”. Amikor figyelmeztette Lučanskýt, hogy még mindig folyik a nyomozás, a rendőrfőnök azt mondta neki: „jól kell elsülnie”.

Sklenka azzal is magyarázza Fico közbenjárását az Eco Invest-ügyben, hogy Fiľo az egykori kormányfő donorja. Fico korábban „szarságnak” nevezte Sklenka vallomását, és nem is volt hajlandó nyilatkozni az ügyben. Jankovská meg azt tagadta, hogy Ficóval intézte volna az Eco Invest körüli ügyeket. Kočner eddig tagadta, hogy köze lenne az Eco Invest-ügyhöz. A Vihar-ügyben részleges vallomást tett, de nem minden pontban. A vallomásától függhet tehát, milyen irányba terelődik az ügy további nyomozása.


(SME)