Kočner ügyvédje próbálja menteni a gyilkosságokkal vádolt alsóhatári polgármestert és fiát

2020. március 6. - 08:58 | Belföld

Dora Ferenc hivatalosan a Galántai járásbeli Alsóhatár polgármestere immár 30 éve. A település honlapjának - magyar verzió híján - szlovák változatában a mai napig ott szerepel egy sikerlista, mi mindent sikerült a településvezetőnek elérnie. Közben pedig már több mint egy éve a fiával együtt letartóztatta őt a NAKA. Dora ügyéről számol be részletesen az Aktuality hírportál. 

Kočner ügyvédje próbálja menteni a gyilkosságokkal vádolt alsóhatári polgármestert és fiát
Dora Ferencet fegyveres őrök kísérik a Specializált Büntetőbíróságra február 24-én (Fotó: TV JOJ)

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség Dorát, valamint fiát, ifj. Dora Ferencet, és az alsóhatári Alföldi Lászlót tavaly február 21-én vette őrizetbe, majd február 24-én a Specializált Büntetőbíróság vizsgálati fogságba helyezte őket. A gyanú szerint a három alsóhatári illetőségű férfi tagja volt az egykori csallóközi maffiának, és 2001 és 2010 között több gyilkosságot is megrendeltek annak vezetőjénél, Sátor Lajosnál.

Az idősebb Dora állítólag három emberölést hajtatott volna végre, melyek közül kettő végbe is ment, a harmadik meghiúsult. Bár a gyilkosságok évekkel ezelőtt történtek, a rendőrség 2019 elején ásták elő a tetemek maradványait.

Ifjabb Dora hasonló megbízatással fordul a Sátor-féle klánhoz. 2011-ben megbízhatta Bugár Györgyöt és Alföldit, hogy segítsenek neki likvidálni egy strómant, egy bizonyos Nagy Pétert. Dora el akarta kerülni, hogy a "fehér ló" beszélni kezdjen a rendőröknek egy nagyszabású csalásról, amiben a két Dora nyakig benne lehetett. Sátorék 2012 februárjában Csallóközkürtre vitték a strómant, ahol végeztek vele. Egy évre rá egy másik fehér lovat akart eltüntetni Dora. Martin Žalmúnek egy olyan adócsalási ügyet illetően rendelkezett terhelő adatokkal, amelyben a cseh hatóságok nyomoztak. A hulláját Alsóhatáron hatntolták el.

Az említett ügyekben a vége felé jár a nyomozás és már elkészült a vádemelési javaslat is.

Az ügyészség szóvivője nem kívánt nyilatkozni az ügy menetéről, tekintve, hogy ifjabb Dora védőügyvéde indítványt nyújtott be az eljárás megszüntetése érdekében. Az ügyvéd nem más, mint Marian Kočner jogásza, Marek Para. A beadványáról még nem született döntés és az irat a Speciális Ügyészi Hivataltól idén februárban átkerült a Legfőbb Ügyészséghez.

Ahogy arról portálunk beszámolt, 2016 óta legalább 15 személy holttestét emelték ki a föld alól a térségben, az áldozatok a bűnszervezet strómanjai és riválisai voltak. Információink szerint jelenleg majdnem 30 olyan gyilkossági ügyet vizsgál a rendőrség, amelyek mind a Sátor-féle szervezett bűnözői csoporthoz köthetők.

(aktuality)