A Kóczán Mór Alapiskolában köszöntötték a nyugdíjasokat

2018. november 27. - 15:42 | Régió

Csilizradványon egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg a gondolat, hogy hagyományteremtő céllal nyugdíjas találkozót szervezzen az iskola igazgatósága.

A Kóczán Mór Alapiskolában köszöntötték a nyugdíjasokat
A többi fotóért KATT a képre!

Céljuk az volt, hogy köszöntsék az iskola egykori nyugdíjas alkalmazottait, pedagógusokat és nem pedagógiai alkalmazottakat egyaránt.

Az egybegyűlteket Nagy Judit igazgatónő köszöntötte, aki kiemelte, hogy őszinte szívvel kívánja, érezzék az idősek a megbecsülést, az odafigyelést az egykori munkahely részéről.

,,Érezzék, hogy szükség van Önökre, érezzék, hogy vannak dolgok, amit jobban tudnak, vannak dolgok, amit csak Önök tudnak. Hiszen mi is Önöktől tanultuk meg, hogy mi az érték és tudunk különbséget tenni jó és rossz között. Önök már valószínűleg tudják azt, amit mi még nem. Megvívták az élet nagy csatáit, lelkükben már lecsendesültek a viharok, idős koruk tapasztalatával már helyére tudják tenni a dolgokat “

- hangsúlyozta beszédében.

Az együtt töltött kellemes délutánon felidéződtek a régi történetek, a valamikori kollégák élvezték egymás társaságát.

Az iskola igazgatósága bízik abban, hogy jövőre is mindenkit újra köszönthet az idősek napján a Kóczán Mór Alapiskola falai között.

Mgr. Csicsay Éva, igazgatóhelyettes