Ködösített a pap és a hívek is a titokban megtartott falusi szentmiséről

camera

1

Ködösített a pap és a hívek is a titokban megtartott falusi szentmiséről

Fotó: Nový Čas 

Megosztás

Noha a szentmisék megtartása jelenleg tiltott, mintegy 20-an jelentek meg a trencséni járásbeli Trenčianska Teplá község templomában vasárnap reggel nyolckor, mint arról már korábban beszámoltunk.

Március 10-ikétől nem szabad rendezni szentmiséket, a helyi plébános, Ján Vallo azonban már március 11-én is tartott egyet. A most vasárnapi szentmise után ráadásul a helyszínre kiérkező rendőröknek, akik mindenkit ott találtak, azzal érvelt, hogy a templom ajtajai be vannak zárva, majd az alkotmányra hivatkozott – írja a Nový Čas.

"Az oldalsó és a főbejárat is zárva volt. Olvassák el az alkotmány 24. cikkelyét" – üzente Vallo.

Az esemény után maguk a hívők is ködösíteni próbáltak. A Nový Čas megszólította egyiküket, aki elsőre azt állította, csak egyedül volt a papnál, ám miután a lap munkatársa felhívta a figyelmét arra, hogy többeket is láttak kijönni a templomból, már változtatott az álláspontján, és elismerte, hogy voltak ott néhányan, de nem számolta meg, mennyien. Hozzátette, nem fél, és a jelenlegi helyzet ellenére az élet nem állhat meg.

Danka Adamiková, a város szóvivője közölte, hogy miután a rendőrök ismételten leleplezték a "magánjellegű szentmisét", mint amire a pap szintén hivatkozott, figyelmeztették a papot a jogellenes cselekedetre, majd az ügyet a Regionális Közegészségügyi Hivatalhoz utalják, mint azt tették az első esetben is.

Néhány nappal a tömeges rendezvények betiltása után a zsarnócai járásbeli Garamszentbenedek (Hronský Beňadik) községben is tartottak szentmisét.

(Nový Čas/parameter)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program