Kollár és Danko feltűnően sok dologban ért egyet, mindketten ekézték Čaputovát és Ódort
Zuzana Čaputová államfő és Ódor Lajos miniszterelnök érvelése, miszerint azért nem vettek részt a Hurban állami díj átadóján, mert attól tartottak, hogy ezáltal bevonják magukat a választások előtti kampányba, egyáltalán nem áll meg a saját lábán – véli így Boris Kollár házelnök (Sme rodina), aki vasárnap az RTVS O 5 minút 12 című műsorának volt a vendége.

„Ezek állami díjak. Egy olyan napról van szó, amikor a szlovák államiságot és az alkotmányt emelik ki“ – hívta fel rá a figyelmet Kollár, és meg van róla győződve, hogy egy ilyen eseményen mindkét közjogi méltóságnak részt kellene vennie.
Beszélgetőtársa, Andrej Danko (SNS) egyetért vele, szerinte az eseményen való részvétel az államisággal és az alkotmánnyal szembeni tiszteletadás.
Kollár azt az érvelést sem érti, hogy attól tartottak, hogy bevonják magukat a kampányba. Megjegyezte, hogy a jövőben veszélybe kerülhet az esemény megrendezése. „Amennyiben egy párt jut hatalomhoz, ahogy azt a legutóbbi felmérés is jelezte, könnyen lehet, hogy eltörlik a Hurban állami díjat“ – tette hozzá.
A rendkívüli parlamenti üléssel kapcsolatban Kollár kilátásba helyezte annak az ülésnek a támogatását, amely az ambulens sürgősségi osztályok működésének változásaival foglalkozna, először viszont az egészségügyi alkalmazottak képviselőivel szeretne tárgyalni. A büntető törvénykönyv novelizációjával kapcsolatos ülést viszont nem támogatná. Danko úgy véli, hogy a kormányjavaslatokról szóló ülések mindössze a jelenlegi miniszterelnök PR-aktivitása.
Ami a jövő évi államfőválasztást illeti: Kollár megerősítette, hogy a Sme rodina nem indít saját jelöltet, arról pedig később tájékoztatnak, hogy kit támogatnak majd. Ivan Korčokot és Ján Kubišt erős jelöltnek tartja.
Danko szerint Korčok azt a vonalat folytatná, amit most Čaputová képvisel, így neki más elképzelései vannak a megfelelő jelöltről. Állítása szerint az SNS akkor indít saját jelöltet, ha nem lesz megegyezés róla a leendő kormánykoalícióban, amelynek szerinte az SNS is a tagja lesz.
TASR/para