Kollár: Ha egy hét múlva sincs egyezség, előrehozott választások lehetnek

2021. március 23. - 12:47 | Belföld

Ha a jövő hét végéig sem tudnak megegezni a kormánypártok, ki kellene állnunk az emberek elé és bejelenteni az előrehozott választásokat – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke.

Kollár: Ha egy hét múlva sincs egyezség, előrehozott választások lehetnek
Fotó: TASR

Mint mondta, nem akarja, hogy tovább húzódjon a válság, a koalíciós pártok egyezzenek meg és veszekedések nélkül folytassák. Ha ez lehetetlen, akkor a pártelnököknek ki kell állniuk, és bejelenteni, hogy „alkalmatlanok erre”. Ezt őszintén meg kell mondani a választóknak, és az előrehozott választáson majd kiállítják a számlát.

Kollár szerint legalább két koalíciós partner azt állítja, hogy nem akar előrehozott választást, de közben úgy viselkednek, mint aki mindent megtesz ezért.

„Meggyőződésem, hogy ha egy héten belül nem egyezünk meg és nem jelentjük be, hogy egy csónakban evezünk és így és így folytatjuk, akkor a következő héten ez már nem mehet így tovább” - jelentette ki Kollár, hozzátéve, hogy nem traumatizálhatják tovább a társadalmat és nem hazudhatnak.

„Akkor ki kell állni az emberek elé, és tisztességesen bevallani, hatalmat adtatok nekünk, de nem tudtunk élni vele, mert az emberek érdekeinél fontosabb volt egyesek egója. Tessék, visszaadjuk a hatalmat, és az előrehozott választáson állítsátok ki nekünk a számlát” - mondta Kollár.

Leszögezte, ha tovább húzódik a kormányválság, bejelenti, hogy előrehozott választást kell kiírni. „A Sme rodina nem fogja húzni az időt, egyszerűen távozunk és kész” - tette hozzá. „Ez után a sok távozás után mondjuk azt, hogy mindenki visszaadja a funkcióját, újra kiterítünk mindent az asztalra, és a 2020-as választási eredmények alapján alakítunk új kormányt” - fűzte hozzá a Sme rodina elnöke, az utolsó lehetséges megoldásnak nevezve ezt a lehetőséget a válság lezárására.

Azt is leszögezte, a Sme rodina nem akarja átvenni az SaS egyetlen minisztériumát sem. „Egyszer már leosztottuk a lapokat” - mondta. Azt is kijelentette, a Sme rodina nem akarja működésképtelenné tenni a kormányt azzal, hogy visszahívja utolsó miniszterét, mert ezután hivatalnokkormány kinevezése következne, amit el akarnak kerülni.

A házelnök megismételte, jövő keddig, március 30-ig megszakította a parlament jelenlegi ülésszakát, hogy a káosz és a cirkusz ne szivárogjon be a parlamentbe a kormányból vagy a koalíciós pártoktól. Azt is hozzátette, a gyorsított eljárásban beterjesztett kormányjavaslatokat egyébként sem lehetett volna elfogadni, mert nem született róluk egyezség a koalícióban. „Nem egyeztünk meg semmiben, nincs egyezség” - mondta.

A Matovič-kormány március elejétől került komoly válságba, ami az orosz Szputnyik V vakcina vásárlása után robbant ki. A koalíción belül már régóta eszkalálódott a feszültség, főleg Matovič és Richard Sulík miniszterelnök-helyettes vitái és személyeskedései miatt. De abban mindegyik párt egyetértett, hogy nem akarnak előrehozott választásokat. Az SaS és az orosz oltóanyag ellen vehemensen tiltakozó legkisebb kormánypárt, a Za ľudí a kormány átalakítását, valamint Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter és a kormányfő távozását szorgalmazta.

Másfél héten belül Richard Sulík már a harmadik miniszter, aki távozik a tisztségéből. Március 12-én lemondott Marek Krajčí egészségügyi miniszter (OĽaNO), aztán öt nappal később felállt a bársonyszékéből Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter is.


(TASR/para)