A komáromi Selye János Egyetem közölte, folytatja-e a jelenléti oktatást november 17. után

camera

1

A komáromi Selye János Egyetem közölte, folytatja-e a jelenléti oktatást november 17. után

Fotó: Cséfalvay Á. András 

Megosztás

A komáromi Selye János Egyetem vezetése és az Akadémiai Szenátus elnöksége nyilatkozatot adott ki a november 17. után várható egyetemi tiltakozó lépésekről.

A Selye János Egyetem vezetősége és akadémiai közössége is megtámogatta a Szlovák Rektori Konferencia által szeptember 13-án elfogadott „Előzzük meg az egyetemek ellehetetlenülését Szlovákiában!“ nyilatkozatát. Az egyetem közlése szerint az azóta eltelt időszakban több, a helyzetet javító intézkedés történt az oktatásügyi tárca részéről.

A Szlovák Felsőoktatási Intézmények Tanácsa (RVŠ) által október 26-án elfogadott határozatban a szlovákiai egyetemek képviselői pozitívan értékelik az oktatásügyi miniszter felsőoktatás irányában kifejtett igyekezetét, ám továbbra is fenntartják a Szlovák Rektori Konferencia nyilatkozatában megfogalmazott követeléseiket.

A Selye János Egyetem is szerves része a szlovákiai felsőoktatási közegnek, így egyetértve az RVŠ nyilatkozatában megfogalmazottakkal, a többi szlovákiai felsőoktatási intézményhez hasonlóan november 17-t követően az intézmény sem függeszti fel a jelenléti oktatást. Viszont amennyiben a kormány nem teljesíti a korábbi nyilatkozatokban megfogalmazott követeléseket, az egyetemek nagy többsége a továbbiakban is készen áll a tiltakozás egyéb formáira, amelyekről később egyeztetnek.

"Ugyanakkor a Selye János Egyetemen is szándékunk a lehető legtovább fenntartani a jelenléti oktatást, hiszen az oktató és a hallgató közvetlen kapcsolatát, mint ahogy azt már a pandémiás időszakban tapasztaltuk, nem pótolhatja semmilyen pótmegoldás. Reményünket fejezzük ki, hogy a tárgyalások eredményeként mindkét fél számára elfogadható megoldás születik" – áll a komáromi egyetem közleményében.


-para-

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program