Komoly lépést tett az európai ország, a magánorvosokat berendelték az állami kórházakba

2021. november 20. - 08:53 | Külföld

Görögországban 85 magánorvos kapta meg pénteken a minisztériumi utasítást, hogy vegyen részt a betegek ellátásában a koronavírus-járvány miatt túlterhelt állami kórházakban.

Komoly lépést tett az európai ország, a magánorvosokat berendelték az állami kórházakba
Fotó: TASR/AP - illusztráció

A kormány csütörtökön megjelent rendelete szerint egyelőre egy hónapon át magánorvosoknak is részt kell venniük az állami ellátásban az ország északi részén, ahol a kórházak túlterheltsége különösen súlyos. Az utasításokat a rendőrség kézbesítette, az orvosoknak szombat reggeltől kell munkába állniuk a kijelölt kórházakban - jelentette az állami rádió.

Azok a magánorvosok, akik nem tesznek eleget az utasításnak, akár három év börtönnel is sújthatók - írta a dpa hírügynökség görög jogi szakértőkre hivatkozva.

A kormány november elején már tett közzé egy felhívást, hogy magánorvosok önkéntesen és ideiglenesen vegyenek részt az állami ellátásban, de akkor csak körülbelül negyvenen jelentkeztek a feladatra. A kórházi orvosok szövetsége szerint az állami egészségügyből még legalább százötven orvos hiányzik az ellátás biztosításához.

(MTI)