Komputeren kereshetnek maguknak párt a főemlősök

Képernyőn választhatnak maguknak partnert az emberszabású majmok egy hollandiai állatkertben indult kísérletben, amelynek kezdeti eredményeit ígéretesnek tartják a szakemberek.

Komputeren kereshetnek maguknak párt a főemlősök
-illusztráció- (Fotó: worldwildlife.org)

Az apeldoorni Apenheul állatkertben élő nőstény bonobóknak és orangutánoknak tableten mutatnak fotókat fajbéli hímekről, majd figyelik és kiértékelik a reakcióikat, amelyek alapján megpróbálnak következtetni az érzelmeikre.A táblagépen látott fényképekre a főemlősök olykor közömbösen, máskor erős érzelmekkel, például agresszivitással reagálnak- jelentette be keddi közleményében az intézmény.

A fotók megtekintése után a majmoknak meg kell nyomniuk egy gombot, a kutatók ennek alapján mérik a reakciójukat. Az első eredmények szerint a bonobók főleg olyan fotókra reagáltak, amelyek pozitív érzést kiváltó magatartást, például szexuális aktust vagy kurkászást ábrázoltak.

"Most már tudjuk, hogy a bonobók a testnyelvet használják az érzelmek felismerésére"- olvasható a közleményben.

Az érintőképernyős partnerkeresést elkezdték két nőstény orangutánnal is, egyikükkel túlságosan is jól sikerült a kísérlet, a Samboja nevű állatnál olyan heves érzelmi kitörést váltott ki, hogy egyetlen ökölcsapással darabokra zúzta a képernyőt.

Az Apenheul főemlőspark kutatói szerint a majmok számára kidolgozott "párkereső applikáció" eredményesebbé teheti a tenyészprogramokat, mivel segítheti kiválasztani a megfelelő társat a szaporodáshoz.

A nemzetközi tenyészprogramokban gyakran előfordul, hogy a messziről összehozott állatok nem párzanak, mert nem tetszenek meg egymásnak. Az előzetes szondázással megelőzhetők az ilyen meddő - és költséges - találkozások. Az állatoknak is rokonszenvet kell érezniük egymás iránt a párzáshoz - mondta szerdán az állatkert biológusa, Thomas Bionda.