Konkurenciát kap Szlovákiában a McDonald's és a Burger King

camera

1

Konkurenciát kap Szlovákiában a McDonald's és a Burger King

Fotó: Monterock 

Megosztás

A Monterock International engedélyt kapott a Five Guys étterem működtetésére Közép- és Kelet-Európában. Ez vonatkozik a szlovák piacra is.

A többek között a vendéglátás, ingatlan-, élelmiszer- és italbefektetésekre fókuszáló cég megállapodást kötött a Five Guys megnyitásáról régiónk öt országában.

„A Monterock átvesz két, már működő éttermet Ausztriában, és 2028-ig még számos étterem létrehozását tervezi Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon“ – közölte a cég.

A Monterock két bécsi éttermet vesz át – az első Bécs egyik legfelkapottabb kerületében, a Grabenben, a Stephansplatz közelében, a második pedig a Millennium City Mall bevásárlóközpontban található. Például innen ismerhetjük a Five Guyst.

Az árak azonban a mi pénztárcánknak igen magasak – egy hamburger 12 euróba, egy sajtburger 13 euróba kerül, a kis krumpli pedig 5,5 euró, míg a nagyobbak még egy euróval drágábbak. Az étteremlánc azzal büszkélkedett, hogy ketchup, mustár, majonéz és egyéb szószok is benne vannak az árban.

Monterock szerint a Five Guys az egyik leggyorsabban növekvő és világszerte elismert amerikai gyorsétteremlánc. Összesen 1850 étteremmel rendelkezik világszerte – Észak-Amerikában, Európában, Ázsiában és a Közel-Keleten.

Szlovákiában a McDonald's mellett a leghíresebb láncok közé tartozik a KFC, a Burger King, a Pizza Hut, a Domino's Pizza, de a Starbucks kávéház is, amely elsősorban a kávéitalokra koncentrál, ugyanakkor szendvicseket, desszerteket és egyéb pékárut is kínál.

A McDonald's-nak összesen 42 étterme van Szlovákiában, Dunaszerdahelyen nem is olyan régen nyitottak gyorséttermet.

(aktuality.sk)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program