Korábbi MKP-jelölt képviselő is indul az MKP-s Bacsó László ellen Nyárasdon

2018. október 11. - 18:25 | Régió

Hárman pályáznak a polgármesteri címre és 24-en a 9 képviselői pozícióra a dunaszerdahelyi járásbeli községben.

Korábbi MKP-jelölt képviselő is indul az MKP-s Bacsó László ellen Nyárasdon
Fotók: Cséfalvay Á. András (archívum)

Bacsó László tizenkettedik éve polgármestere Nyárasdnak, annak idején, 2006-ban meglehetősen fiatalon, mindössze 32 évesen választották meg a falu élére. Krascsenics Pétert váltotta, aki 2006-ban függetlenként 120 szavazattal, majd 2010-ben immár a Híd jelöltjeként 400 szavazattal kapott ki tőle. Négy évvel ezelőtt ketten is megkísérelték legyőzni a település polgármesterét, de annak támogatottsága nem csökkent – 2014-ben ismét több mint 1100-an adták le rá a voksukat, míg a második helyezett Ágh Szilveszterre kevesebb mint négyszázan, a harmadik Rabina Máriára pedig alig valaki voksolt.

Négy éve jelentős MKP-s többséggel állt fel a képviselő-testület is, kilencből heten jutottak be a párt jelöltjeként, egyikük, Rajkovics Csaba azonban most függetlenként indul Bacsó ellen a polgármester-választáson. A harmadik jelölt pedig az önkormányzati tapasztalattal egyelőre nem rendelkező Györödi Gellért (független).

A polgármesterjelöltek:
Bc. Bacsó László (44, polgármester, MKP)
Mgr. Györödi Gellért (44, rendőr, független)
Rajkovics Csaba (46, magánvállalkozó, független)

A 9 képviselői helyre, mint említettük, 24-en pályáznak, köztük van a jelenlegi helyi képviselők közül egy híján mindenki. Frühvald Adriana nem indul újra, az említett Rajkovics Csaba pedig idén függetlenként.

Kilenc képviselő függetlenként méretteti meg magát, nyolc képviselőt indít az MKP, kettőt a Smer-SD, illetve az SRK, egyet-egyet pedig a Híd, az MKDSZ és a SaS-OľaNO.

A képviselőjelöltek:
Angyal József (50, cégigazgató, független)
Ing. Czafik Gejza (58, vállalkozó, Smer-SD)
Ing. Dömény Tibor (62, gépészmérnök-pedagógus, MKP)
Mgr. Dorák Zsolt (43, pedagógus, MKP)
Mgr. Gutaiová Darina (46, óvodapedagógus, független)
Mgr. Hakszer Mária (40, népművelő-pedagógus, MKP)
PhDr. Hanuliaková Renáta (43, menedzser, független)
Krascsenics Lajos (56, önkormányzati koordinátor, MKP)
Mgr. Lelkes József (66, nyugdíjas, MKDSZ)
MVDr. Lőrincz Alexander (37, állatorvos, független)
Márik Viktor (41, magánvállalkozó, független)
Nagy Attila (44, zootechnikus, MKP)
Nagy Erika (57, irodalmi szervező, MKP)
Nagy Imrich (41, rendőr, független)
Nagy Zoltán (58, vállalkozó, MKP)
Mgr. Parčetich Pavel (42, belügyminisztériumi alkalmazott, független)
PaedDr. Presinszky Károly PhD. (41, főiskolai pedagógus, MKP)
Rajkovics Csaba (46, magánvállalkozó, független)
Rigová Zuzana (52, közösségi központ alelnöke, SRK)
Ing. Soóky Ladislav (59, vállalkozó, független)
Tóth Jozef (48, magánvállalkozó, SRK)
Varga Viktor (59, vállalkozó, Híd)
Zsigárdi Marián (39, közgazdász, SaS-OľaNO)
Zsigárdi Viktor (32, vállalkozó, Smer-SD)

(SzT)