Korčok megerősítette: a NATO fontolgatja, hogy katonákat küld Szlovákiába

2022. január 27. - 13:06 | Belföld

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) fontolgatja, hogy katonákat küld Szlovákiába. Ezt az információt Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter is megerősítette a parlament külügyi bizottságának csütörtöki ülése után.

Korčok megerősítette: a NATO fontolgatja, hogy katonákat küld Szlovákiába
Ivan Korčok külügyminiszter (Fotó: TASR)

Hangsúlyozta, hogy egyelőre nem született döntés az ügyben. Arról, hogy a NATO fontolgatja, ezer-ezer katonát küld Romániába, Bulgáriába, Magyarországra és Szlovákiába, csütörtökön tájékoztatott a brit Sky News csatorna.

"Ez nem a szlovák fél kérése, ez a szokásos védelmi stratégia része, a kialakult helyzetre adott válasz" - mondta Korčok. A NATO a következő napokban, hetekben fogja megvitatni a kérdést. "A Baltikumban, Lengyelországban vannak ilyen katonai struktúrák, és ezek a 2014-ben történtek miatt vannak ott. Mivel azt gondoltuk, hogy a helyzet már nem fog úgy eszkalálódni, mint 2014-ben, a NATO-struktúrák bővítése leállt" - fejtette ki a külügyminiszter.

Korčok a külügyi bizottság csütörtöki nem hivatalos ülésén az ukrajnai helyzetről és az éppen zajló diplomáciai tárgyalásokról tájékoztatta a négy jelen lévő képviselőt. "A végkövetkeztetésem az, hogy valóban feszült a helyzet, de még megoldható. Mindenképpen lépéseket kell tenni a deeszkaláció felé, el kell hárítanunk azt a valós fenyegetést, hogy katonai akcióra kerülhet sor Ukrajna ellen, ez elfogadhatatlan" - szögezte le a külügyminiszter. Egyben felszólította az ellenzéket, hogy fogalmazza meg egyértelműen, egy potenciális konfliktus esetén melyik oldalon állna.

Milan Laurenčík (SaS), a parlament alelnöke és a külügyi bizottság tagja kijelentette: a bizottság ülésein eddig nem került szóba az az eshetőség, hogy csapatokat küldhetnek Szlovákia területére. Elmondása szerint a parlament biztonsági tanácsa szerdai (január 26.) ülésén sem beszéltek erről.

A Sky News tájékoztatása szerint az Egyesült Királyság is fontolgatja, hogy további néhány száz katonát küld Kelet-Európába, még az Ukrajnát fenyegető esetleges orosz invázió előtt. Oroszország az Ukrajnával közös határán több tízezer katonát állomásoztat, és fegyvereket is felhalmozott. A NATO-misszió a brit csatorna tájékoztatása szerint csak akkor valósul meg, ha mind a 30 tagállam beleegyezik.

Moszkva több mint egy hónappal ezelőtt kiterjedt biztonsági garanciákat kért az Egyesült Államoktól és a NATO-tól, köztük azt, hogy Ukrajna ne váljon NATO-taggá.

Oroszország az utóbbi időben mintegy százezer katonát sorakoztatott fel az ukrán határ közelében. A nyugati országok szerint Ukrajna megtámadására készülhet, Moszkva ezt tagadja. Egy ukrajnai invázió esetén Oroszország kemény szankciókra számíthat az Egyesült Államok és szövetségesei részéről.


(TASR)

Címkék: NATO, katonák, Ivan Korčok