Korčok tudott Matovič moszkvai útjáról, arról is tud, hogy pénteken Budapesten tárgyal a volt kormányfő

2021. április 8. - 11:56 | Belföld

Ivan Korčoknak a moszkvai nagykövet és a kormányfő is szólt arról, hogy a pénzügyminiszter Moszkvába készül. Igor Matovič csütörtökön a Facebook-oldalán tájékoztatott arról, hogy Moszkvában tárgyal az orosz vakcináról Kirill Dmitrievvel, a Sputnyik V-t forgalmazó Russian Direct Investment Fund vezérigazgatójával. Az útjáról feltehetően az egészségügyi miniszter nem tudott.

Korčok tudott Matovič moszkvai útjáról, arról is tud, hogy pénteken Budapesten tárgyal a volt kormányfő
Fotó: TASR

Elsőként Szlovákia moszkvai nagykövetétől értesült a külügyminiszter Igor Matovič tervezett moszkvai útjáról, mivel kérték a kormánygép berepülését Oroszországba.

„Majd tájékoztatott a miniszterelnök, Eduard Heger is, ma pedig a belügyminiszterrel is beszéltem erről az útról” – tájékoztatott csütörtökön Ivan Korčok.

Szerinte a tájékoztatásnak így kellene történnie, nem pedig úgy, ahogyan egy hónappal korábban történt. Akkor a külügyminiszter csak utólag szerzett tudomást arról, hogy szlovák katonai géppel hozzák be az orosz COVID-vakcinát, amit Igor Matovič akkori miniszterelnök rendelt meg. Korčok szerint azonban újra vissza kellene térni ahhoz a jó gyakorlathoz, hogy a kormány tagjainak külföldi útjairól havonta egyszer dönt a kormány.

Matovič moszkvai tárgyalásainak témájáról azonban csak annyit tud, hogy a Szputnyikról lesz szó.

„Tudom, hogy a Szputnyikról van szó, én jelenleg a Szputnyikot úgy értelmezem, hogy az egy vakcina, ami az egészséget érinti, az pedig az egészségügyi minisztérium hatásköre” – mondta a miniszter a tárgyalások tartalmáról.

Korčok tud arról is, hogy Igor Matovič pénteken Budapestre utazik.

„A budapesti szlovák nagykövet tájékoztatott arról, hogy holnap Budapesten tárgyal majd Igor Matovič. A tárgyalás célját nem ismerjük” - mondta Korčok.

Valószínű azonban, hogy Matovič tárgyalásainak célja ugyancsak a Szputnyik lesz, amivel az Európai Unióban csak Magyarországon oltanak COVID ellen.

Az egyelőre nem világos, hogy Matovičot ki fogadja Budapesten, amint ezt sikerül megtudni, a hírt bővítjük.

- lpj -