A kórház hatalmas hibája miatt halt meg az újszülött kisfiú

Hazaküldték a vajúdó kismamát mondván, még egy napig biztos nem fog szülni – írja a 24.hu.

A kisfiú édesanyja, Hayley Jermyn végül néhány órával később, otthona vécéjében hozta világra kisfiát. A picit nem sokkal a születését követően megvizsgálta a kirendelt bába, majd miután teljesen egészségesnek ítélte a kisfiút távozott is. Nem vette észre, hogy Charlie túlságosan aluszékony, és figyelmen kívül hagyta azt is, hogy az édesanyja panaszkodott arra, hogy a gyerek nem eszik.

Pedig dr. James Grey mikrobiológus szerint ez a két tünet minimum gyanakvásra kellett volna, hogy okot adjon. Ezek ugyanis fertőzés jelei, épp ezért a bábának már az első vizsgálatot követően kórházba, de legalábbis orvoshoz kellett volna küldenie a kismamát és gyermekét, aki – a mulasztás miatt – néhány nappal később meghalt a súlyos A-típusú Streptococcus fertőzés miatt.

„Nem telik el úgy nap, hogy legalább egy percre ne gondoljak Charlie-ra”

-mondta a kisfiú megtört édesanyja a gyermek halálának körülményeit vizsgáló bizottság ülésén. Hozzátette, kisfia éppen kilenc hónapos lenne, és ha időben észreveszik fertőzését, valószínűleg most kúszna és mászna, ahogy a többi vele egykorú gyermek.

Az ügyben James Grey még hozzátette, kicsi a valószínűsége annak, hogy a kisbaba azért kapta volna el a fertőzést, mert egy vécében született. A szakember szerint Charlie azért kapta el az antibiotikummal gyógyítható fertőzést, mert édesanyja a szülés közben megfertőzte vele.

„Ha a gyermek kórházi körülmények között jön a világra, az orvos észrevehette volna a figyelmeztető jeleket és időben megkezdhette volna a baba gyógyszeres kezelését.”


24.hu