Kórházban fekszik a Szlovák Nemzeti Színház rejtélyes körülmények között eltűnt fiatal munkatársnője

camera

1

Kórházban fekszik a Szlovák Nemzeti Színház rejtélyes körülmények között eltűnt fiatal munkatársnője

Soňa Pasuľková 

Megosztás

A 22 éves Soňa Pasuľková szombaton este az operalegenda Lucia Popp tiszteletére megtartandó gálakoncert előkészítésén dolgozott a pozsonyi Szlováki Nemzeti Színházban (SND). Éjfél előtt ment el a színházból, de nem ért haza.

Az SND rögtön kirakott egy posztot arról, hogy keresik a fiatal hölgyet, és a nyilvánosság segítségét kérték. Hasonlóképp cselekedett a Színművészeti Egyetem (VŠMU) is, mivel az ő diákjukról van szó.

A noviny.sk a hozzátartozókra hivatkozva azt közölte, hogy a fiatal nő az N95-ös számú autóbuszra szállt fel a Zoch utcai megállóban, majd 3:40-kor leszállt a ligetfalui Záporožská utcában, kb. 150 méterre az otthonától.

A rendőrség az eltűnését követő bejelentés után azonnal keresni kezdte, és hétfőn reggel fél hétkor találták meg, Ligetfalun. A keresésében részt vett a pozsonyi városi rendőrség és az emberkereső készenléti csapat is. Az ügyben vizsgálatot indítottak, a kerületi nyomozók foglalkoznak vele.

A fiatal nő a Tvnoviny.sk szerint jelenleg kórházban van, állapotáról, illetve megtalálásának körülményeiről egyelőre nem árultak el semmit.

(paramete)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program