A kormány leváltja az Állami Tartalékalap igazgatóját!

2020. március 22. - 18:53 | Belföld

Igor Matovič kormányfő vasárnap este tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, a kormány úgy döntött, leváltja tisztségéből az Állami Tartalékalap igazgatóját, Kajetán Kičurát.

A kormány leváltja az Állami Tartalékalap igazgatóját!
Fotó: TASR

A kormányfő szerint Kičura a védőfelszerelések vásárlása során nem járt el gazdaságosan, ehelyett egyenesen veszélyeztette a közérdeket és a lakosok egészségét.

„Ilyen ember nem tölthet be egy ilyen fontos funkciót” – jelentette ki Matovič, majd hozzátette, a védőfelszerelések vásárlásával kapcsolatban vasárnap szerzett információkat továbbítják a hatóságoknak.

Matovič szerint az Állami Tartalékalap 6 millió euróért vásárolt gyorsteszteket, holott az egészségügyi minisztérium nem adott le rendelést ezzel kapcsolatban. A kormányfő szerint az ilyen tesztek darabja 2-5 euróba kerül Kínában, Szlovákia viszont 30 euróért vásárolta darabonként.

Kičura beismerte, hogy hibázott, amikor azt állította, hogy 4 millió gyorsteszt érkezik az országba. Később állapították csak meg, hogy mindössze 200 ezret rendeltek. „Hogyan történt a hiba? Nem tudom. De megtörtént” – mondta a saját sajtótájékoztatóján.

Marek Krajčí egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón elmondta, a Közegészségügyi Hivatalnak sikerült 10 ezer darab minőségi koronavírus-tesztet szereznie, ami további 10 napra elegendő.

Matovičot a sajtótájékoztatón meglepte az egyik újságíró információja, miszerint Kajetán Kičura eredeti foglalkozása bíró. „Nagyon remélem, hogy viccelt” – reagált Matovič az információra, miszerint ha a kormány hétfőn meneszti Kičurát, ő visszatér a čadcai bíróságra. „Akkor így segítettünk a bíróságnak” – jegyezte meg szarkasztikusan Matovič.

Mint ismert, Igor Matovič vasárnap az Állami Tartalékalap raktárában járt, ahogy maga is megbizonyosodott arról, hogy a raktár szinte teljesen üres, hiányoznak az alapvető védőfelszerelések, maszkok és megbízható koronavírus-teszteket sem rendeltek.


(DenníkN)