A kormány véglegesen leállította a katonai beszerzéseket

2020. május 27. - 20:17 | Belföld

Véglegesen leállította a kormány szerdán azoknak a vegyes célra felhasználható 4x4-es taktikai harcjárműveknek a beszerzési folyamatát, amelyet még az előző kabinet hagyott jóvá.

A kormány véglegesen leállította a katonai beszerzéseket
Fotó: SITA

A 424 jármű, mintegy 321 millió eurós értékű beszerzésének leállítását Jaroslav Naď védelmi miniszter kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy az előző kabinet idején elindított beszerzési folyamat nem volt átlátható.

A most megszüntetett beszerzés végleges leállítását már néhány héttel ezelőtt bejelentette tárcavezető, aki azt is jelezte, hogy ideiglenesen leállítanak egy másik, az előző kormányzat idején indított beszerzési folyamatot is. Ez utóbbi 8 kerekes harcjárművek beszerzésére vonatkozott volna.

Naď ennek a beszerzésnek a leállítását azzal indokolta, hogy nincs összhangban az ország NATO-vállalásaival.


(MTI/para)