Látszik, hogy mindent akar a kormány, de inkább csak sokféleképpen.
Látszik, hogy mindent akar a kormány, de inkább csak sokféleképpen.
A kormány óvatosan bevezetné a fizetést egyes gyógykezelésekért.
Egyre nagyobb a feszültség Igor Matovič és Richard Sulík között.
Szerdán elfogadhatja a kormány a programnyilatkozatát, kiderül mit adnak a kisebbségeknek.
Magyar nemzetiségű államtitkár irányítja a nemzetiségi iskolákat.
Grendel Gábort javasolja az OĽaNO a parlament neki jutó alelnöki posztjára.
Az OĽaNO szinte mindent megtehet a kormányban, amit akar.
Igor Matovič szerdán nyilvánosságra hozta koalíciós kormánya névsorát.
Kérdéses, hogy Grendel Gábor lesz-e a belügyminiszter.
Ha előfordul választási korrupció, büntetőeljárást indítanak, ez ugyanis bűncselekmény.
Gambon tüdőgyulladásban halt meg csütörtökön.
Az intézet szerint a minimálbér egy rossz eszköz a jó cél eléréséhez.
Több ezer adományozónak köszönhetően gyűlt össze az ára.
A város első művésztelepe.
Csábító, akár egy Bentley.
Beszélgetés Kovács Attila iszlamológussal a Bagoly mondja új részében.
80 jelölt lépett vissza, 4 jelölt indítását a pártja vonta vissza, ketten pedig elhunytak.
Úgy tűnt, a játékvezető kettős mércét alkalmazott.
Előzetes bejelentés nélkül utazott az ukrán fővárosba.
Szép "kis" gyűjtemény lett a lefoglalt árucikkekből.
Az utolsó szeptemberi héten napos, meleg időben lehetett részünk.