Kormányalakítás: Várhatóan szerdán tudhatjuk meg a miniszterek nevét, ha Grendel lesz a belügyminiszter, várható, hogy új rendőrfőkapitány is lesz

2020. március 10. - 19:54 | Belföld

Kedden nem adnak tájékoztatást a koalícióról tárgyaló pártok a napi tárgyalásuk eredményéről, pedig valószínűleg sikerült megegyezniük a minisztériumok elosztásáról és a leendő miniszterek személyéről is. Tárgyalások voltak, de sajtótájékoztató nem lesz, tájékoztatta a Paramétert Matúš Bystrianský, az OĽaNO szóvivője.

Grendel, Kollár
Fotó: TASR

A négy párt képviselői várhatóan szerdán állnak a kamerák elé, pedig a várható megegyezést már hétfőn este megelőlegezte Igor Matovič (OĽaNO) leendő kormányfő. Szerinte már hétfőn is befejezhették volna a tárgyalásoknak ezt a szakaszát, ha nem vett volna részt a központi válságstáb hétfői ülésén. A négy párt képviselői egyelőre csak a minisztériumok elosztásáról tárgyalnak, a kormányprogramnak az adott minisztériumra eső részét ezt követően az adott párt és a miniszterjelölt feladata lesz elkészíteni.

Kollár a házelnök

A megegyezés szerdai bejelentéséről beszélt korábban Richard Sulík (SaS) is. A pártok többé-kevésbé egyetértenek abban is, hogy a parlament elnöke Boris Kollár lesz. Sulík kijelentette, hogy az SaS megszavazza Kollárt a parlament élére, ha ez része lesz a koalíciós egyezségnek.

Új rendőrfőkapitányt szeretne a leendő belügyminiszter?

A főügyészválasztást nevezte az egyik legfontosabb feladatnak a törvény előtti egyenlőség visszaállítása éredkében Grendel Gábor (OľaNO-NOVA) is, aki egyes információk szerint a belügyminiszteri poszt várományosa. Emellett azonban azt is szeretné elérni, hogy a belügyminiszter dönthesse el, hogy leváltja-e az országos rendőrfőkapitányt. „Szabad kezet kell adni a belügyminiszternek abban, hogy maga dönthesse el, továbbra is együtt akar-e dolgozni az országos rendőrfőkapitánnyal” - írta Grendel a Facebookon. A főügyészválasztás mellett még kiemelte a speciális ügyész megválasztását is, Dušan Kováčik jelenlegi speciális ügyész mandátuma ugyanis egy év múlva jár le. Ő korábban nem zárta ki, hogy a megbízatása letelte előtt távozik a posztjáról.

25 korrupcióellenes intézkedés

Kedden a korrupcióellenes intézkedések gyors életbe léptetését várja az új kormánytól az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány képviselői. Zuzana Petková, az alapítvány igazgatónője szerint örvendetes, hogy a négypárti koalíció három tagjának – SaS, Za ľudí, OĽaNO – választási programja kapta a legjobb értékelést a korrupcióellenes intézkedések szempontjából. A szervezet egy 25 pontos intézkedési javaslatcsomagot küldött a négy pártnak, amelyek már a pártprogramokban is szerepeltek azzal, hogy valósítsák meg választási ígéreteiket. „Ha a választási ígéreteiket megvalósítják, az pozitív hatással lesz a bíróságok, az ügyészség és a rendőrség működésére is” - jelentette ki Petková. A parlament már a tavasz végén előtt új főügyészt választhat, és koalícióról tárgyaló pártok ígérték, hogy bővítik a javaslattevő szervezetek körét, illetve nyilvános meghallgatást tartanak majd a jelölteknek.

(lpj, DennikN)