A kormányfő megérti, hogy az embereknek kérdéseik vannak

2021. július 29. - 16:31 | Belföld

Az egyetlen dolog, amely segíthet „kivezetni” a világból az új típusú koronavírust, az a kollektív immunitás kialakítása az oltással. Ezt Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő közölte a csütörtöki pozsonyi tüntetéssel kapcsolatban. Ha az embereknek kérdéseik vannak a koronavírussal kapcsolatban, szerinte az orvosokat kell megkérdezniük.

A kormányfő megérti, hogy az embereknek kérdéseik vannak
TASR

„Szeretnék köszönetet mondani minden olyan felelősségteljes polgárnak, aki beoltatta magát, mert ezzel nemcsak saját magukat és szeretteiket, hanem az oltatlanokat is védik. Az ország minden lakosát védik, mert jól tudjuk, hogy az egyetlen dolog, amely segíthet »kivezetni« ezt a vírust Szlovákiából, Európából és a világból, az a kollektív immunitás kialakítása” – mondta Heger, aki csütörtökön a felső-nyitrai régióban tett látogatást.

A kormányfő azt is elmondta, hogy megérti, ha az embereknek kérdéseik vannak, szerinte ez normális, de ma már válaszokat is tudunk rájuk adni. „Az emberek az oltóközpontokba látogathatnak, ahol szívesen válaszolnak a kérdéseikre. Vannak általános orvosok, az emberek a körzeti orvosukhoz fordulhatnak, aki a legjobban ismeri őket. Az orvosok képesítve vannak arra, hogy válaszoljanak az emberek kérdéseire” – magyarázta.

"Bízom benne, hogy minden racionálisan gondolkodó ember végül a vakcina mellett dönt, mert jelenleg ez a rendelkezésünkre álló leghatékonyabb megoldás”

– tette hozzá.

Több százan tüntetnek csütörtök reggel óta a pozsonyi Hodža téren, az elnöki palota előtt a járványügyi intézkedések, valamint Zuzana Čaputová köztársasági elnök, a kormány és a parlament ellen. A tüntetők blokkolják az átjárást a környező utcákban, és az óvárosban hosszú kocsisorok alakultak ki. A pozsonyi városi rendőrség a nyugalom megőrzésére szólította fel a tüntetőket.

TASR