A kormányfő szerint Peter Kažimír a Szlovák Nemzeti Bank igazgatója akar lenni

2018. október 4. - 16:10 | Belföld

Peter Kažimír (Smer-SD) pénzügyminiszter érdeklődik a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) igazgatói posztja iránt, és nem kizárt, hogy még ebben a választási ciklusban pályázni is fog a tisztségre.

A kormányfő szerint Peter Kažimír a Szlovák Nemzeti Bank igazgatója akar lenni
-illusztráció- (Fotó: TASR/Martin Baumann)

Ezt a Pravda TV közéleti műsorának első adásában jelentette ki Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő.

Pellegrini a műsorban hivatalosan is megerősítette a miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter ilyen irányú terveit. Hozzátette: elképzelhető, hogy emiatt a pénzügyminiszteri poszton személycserére fog sor kerülni. Úgy véli, Kažimír Jozef Makúch, a jelenlegi bankigazgató jó utódja lenne.

A kormányfő azt sem zárta ki, hogy a változásra még idén sor kerül, ez azonban elmondása szerint Makúch magánéleti és a karrierjével kapcsolatos terveitől függ.

„Abban az esetben, ha Makúch úr valamilyen változtatásra szánná el magát, tovább beszélgethetünk ezekről a kérdésekről”

– fűzte hozzá Pellegrini.

Azzal kapcsolatban, hogy ki lehetne az új pénzügyminiszter, a kormányfő nem nyilatkozott. Szerinte Kažimír „nagyon magasra tette a lécet”. Leszögezte ugyanakkor, hogy az esetleges jelölt személyét nem fogja megtárgyalni Andrej Kiska államfővel.

„Az elnök úrnak jelen helyzetben egy szóval sem szabadna kommentálnia az új pénzügyminisztert, mivel úgy gondolom, hogy súlyos érdekellentét áll fenn a személyével kapcsolatban. A tevékenységét, a cégeit és a kampányát a pénzügyi igazgatóság is vizsgálja, amely a pénzügyminiszter fennhatósága alá tartozik. Az elnök úrnak messziről el kellene kerülnie a pénzügyminiszter-jelöltet, és bárkit javasol a kormányfő, el kellene fogadnia”

– mondta Pellegrini.

Hozzátette: ha Kiska mégis bele akarna szólni a pénzügyminisztérium személyi politikájába, annak „olyan szaga lenne”, mintha ellenőrzést akarna szerezni a cégeiben folyó adóellenőrzések felett.

TASR