Környezetszennyezéssel vádolnak egy pozsonyi céget, több mint 100 ezer eurós kárt okoztak

2022. augusztus 7. - 15:38 | Régió

A rendőrség azzal vádol egy pozsonyi céget, hogy szennyezett vizet engedett a természetbe. Az esetről a közösségi hálón tájékoztatnak.

Környezetszennyezéssel vádolnak egy pozsonyi céget, több mint 100 ezer eurós kárt okoztak
Fotók: Facebook (Polícia Slovenskej republiky)

Az illetékes rendőrség a jogi személyt környezetveszélyeztetéssel és -károsítással vádolja.

​A rendőrség megállapításai szerint ezt a bűncselekményt 2020 szeptemberében követték el a pozsonyi cég munkatársai.

Az Ivanka pri Dunaji község melletti Farná kataszterében a vonatkozó jogszabályi előírások megsértésével kétszer legalább 1000 köbméter szennyvíz került a természetbe. Ennek a cselekménynek az eredménye a felszíni és felszín alatti vizek állapotának rendkívüli romlása a Pivnička-tó néven ismert területén.

A kárt több mint 67 ezer euróra becsülték.

A szennyezett víz ugyanakkor legalább 7025 köbméternyi talajba szivárgott be, ezzel szennyezve azt.

A környezeti kár mértékét a szakértők több mint 136 ezer euróra becsülik.

Több mint 134 ezer eurós vagyoni kárt okoztak az érintett föld tulajdonosának.

(parameter)