Koronavírus - 4 ezer felett az eddig azonosított koronavírusosok száma Szlovákiában

camera

1

Koronavírus - 4 ezer felett az eddig azonosított koronavírusosok száma Szlovákiában

Fotó: MTI 

Megosztás

Nem lankad a járvány, szeptember 1. napján, nem mellesleg ünnepnapon is dübörögtek a laboratóriumok.

A 2428 bevizsgált tesztből 53 lett pozitív. Az elvégzett tesztekből már meghaladtuk a 340 ezret, az azonosított koronavírusosokból pedig a 4 ezret, utóbbi egész pontosan 4042.

Kedden két kórházban ápolt személy is életét vesztette, akiknek pozitív lett a koronavírustesztjük, azt azonban majd csak a boncolás során állapíthatják meg, hogy a vírusfertőzés közrejátszott-e a halálukban. Az NCZI oldalán így egyelre változatlan, továbbra is 33 a halálos áldozatok száma.

45-tel nőtt ugyanakkor a gyógyultnak nyilvánítottak száma, ami így már 2523.

A kórházban ápolt koronavírusos vagy koronavírus-gyanús betegek száma 99, ez jelentősen megnőtt az előző naphoz viszonyítva – tegnap ugyanis még 71 volt (korábban tévesen azt állítottuk, nem változott a számuk). Az intenzív osztályon 11-en fekszenek (7-en voltak), 7 személyt kell géppel lélegeztetni.

(NCZI/parameter)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program