Jelenleg 322 személy vár az oltásra.
Jelenleg 322 személy vár az oltásra.
A kutatás egyelőre a korai fázisában van, mert embereken még nem tesztelték a vakcinát.
Decemberben 35 ezer adag szavatossági idejét meghosszabbították.
Az Európai Bizottság több száz millió adag vakcinára vonatkozó szerződéseket kötött.
Az 50 év alattiak számára a negyedik vakcina szeptembertől lesz majd elérhető.
Az egészségügyi minisztérium felülvizsgálja a jelenlegi ellátást.
Jelenleg 2 747 639 teljesen oltott személy van az országban.
A klinikai vizsgálatok harmadik fázisába háromezer 16 évnél idősebb önkéntest vonnak be.
Őrizetbe vettek egy kamu oltási igazolásokat kiállító háziorvost és asszisztensét.
A Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott
Pénteken az Alacsony-Tátrában lévő Ördöglakoma-hágónál (Čertovica) történt autóbaleset.
Egy nappal azután, hogy támadást intézett a Fekete-tengeri Flotta főhadiszállása ellen.
Két gyalogost ütött el a síneken a vonat, egyikük belehalt sérüléseibe.
A Manchester United egygólos győzelmet aratott.
A Juventus 4-2-re kikapott.
Mindegyik Barca-gól a 80. perc után született.
21. alkalommal tartották meg a Csallóköz Gyümölcse hagyományos terménykiállítást.
Lássuk, miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők.
Fontos három pontot szereztek a sárga-kékek.
A hazaiak az első félidőben óriási fölényben játszottak.
A meteorológusok figyelmeztetést adtak ki.