Koronavírus-fertőzött holttest miatt verekedtek össze két konkurens temetkezési vállalat emberei

2020. november 5. - 10:36 | Régió

Tettlegességig fajult két temetkezési vállalat közti nézeteltérés, amelyek egy elhunyt nő holttestén „marakodtak”.

Az egész úgy kezdődött, hogy egy temetkezési vállalat emberei elvitték egy nő holttestét az alsókubini patológiáról. Az elhunytnál korábban koronavírus-fertőzést állapítottak meg. Nem sokkal később megérkezett a konkurens vállalat a holttestért, de mint kiderült, feleslegesen. Jana Fíniková, a temetkezési vállalat tulajdonosának elmondása szerint a család őket bízta meg a temetés elvégzésével, így a másik cég a hozzátartozók tudta nélkül vitte el az elhunytat – írja a noviny.sk.

A másik vállalat tulaja, Roman Hagara viszont azzal védekezik, hogy ők már szóban megegyeztek a hozzátartozókkal, és nem tudtak róla, hogy lemondták a megrendelést.

A két konkurens vállalat emberei a patológia előtt találkoztak, ahol a kezdetleges szóváltás végül tettlegességig fajult. Hogy ki kezdte a verekedést, pontosan nem tudni, a két fél egymásra mutogat.

Az esetet követően Fíniková feljelentést tett a rendőrségen. Jana Balogová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint testi sértés gyanújával indítottak eljárást.


(noviny.sk)