KORONAVÍRUS: Frissült az előrejelzés, július közepén jöhet el a csúcspont Szlovákiában, 170 ezren fertőződhetnek meg!

2020. március 30. - 13:44 | Belföld

Az Egészségügyi Politikai Intézet (IZP) módosította előrejelzését a szigorúbb intézkedések alapján.

KORONAVÍRUS: Frissült az előrejelzés, július közepén jöhet el a csúcspont Szlovákiában, 170 ezren fertőződhetnek meg!
Illusztráció

Az Egészségügyi Politikai Intézet már korábban is tanulmányozta a világjárvány valószínű forgatókönyveit, és ennek alapján felállított egy modellt. A szigorító intézkedések elsú hullámának bevezetése után úgy számolták, hogy a fertőzöttek száma Szlovákiában meghaladhatja majd az 537 000 főt, közülük 24 ezren szorulnának majd kórházi ellátásra.

A modellt az újabb intézkedések nyomán módosították, erről pedig Marek Krajčí egészségügyi miniszter beszélt az Expres rádióban.

A miniszter kifejtette, hogy az új modell szerint mintegy 110 nap múlva, július közepén érheti el a koronavírus-járvány a csúcspontját Szlovákiában.

Az ország lakosságának mintegy 3,1%-át fertőzné meg - a korábbi 10%-os becsléssel szemben, ez pedig azt jelenti, hogy az összes fertőzött mintegy 170 ezer fő lehet. Ez persze azokat is tartalmazza, akikről ez soha nem is derül ki, mert tünetmentesek maradnak.

A korábbi prognózishoz képest ez egy kissé optimistább, noha még mindig meglehetősen magas fertőzésszámmal számol, és az előrejelzés szerint ez az állapot elég hosszú ideig tarthat még.

(Tvnoviny.sk)

Címkék: koronavírus