Koronavírus-hírek: Olaszországban több tartományban ismét a veszélyességi szint fölé ugrott a járvány terjedése

2020. július 11. - 07:48 | Külföld

Olaszországban Lazio, Emilia Romagna, Piemonte, Toszkána és Veneto tartományban is az 1-es érték fölé ugrott az úgynevezett reprodukciós ráta az egészségügyi minisztérium péntek esti adatai szerint. Harmadik egymást követő nap emelkedett a szűrt betegek száma.

Koronavírus-hírek: Olaszországban több tartományban ismét a veszélyességi szint fölé ugrott a járvány terjedése
Fotó: AP/TASR

Az úgynevezett R0 érték azt mutatja, minden egyes beteg hány további személyt fertőz meg. Ha túllépi az 1-es értéket, akkor a járvány terjedési képességének megerősödését jelzi.

Az egészségügyi tárca hangsúlyozta, hogy az országos szaporodási ráta továbbra is egyes érték alatt van.

A közép-olaszországi Lazio tartományban, amelyhez Róma is tartozik, a reprodukciós ráta 1,13-ra emelkedett: egy nap alatt 23 új beteget szűrtek ki, közülük tizenegyen beutazó fertőzöttek, többségük Bangladesből érkezett. Az utóbbi három napban a Rómában élő több mint 13 ezres bangladesi közösség tagjaiból már 2500 személyt teszteltek. Mint kiderült, június utolsó hetében négy repülőjárattal közel ezer bangladesi tért vissza az olasz fővárosba, akiket nem ellenőriztek, és nem is helyeztek karantén alá. Az ellenőrzés csak hétfőn kezdődött, majd kedden felfüggesztették a Bangladesből érkező repülőgépek fogadását.

Olaszország teljes területén az utóbbi egy nap alatt 276 beteget szűrtek ki. Ezt megelőzően szerdán 229, kedden 138 volt a huszonnégy óra alatt diagnosztizált új betegek száma. Az új eseteknek már csak a negyvenöt százalékát diagnosztizálták Lombardiában, ahol korábban a napi esetek több mint felét szűrték ki.

Az aktív fertőzöttek száma 13 428: közülük már csak 844 beteget kezelnek kórházban, hatvanötöt intenzív osztályon. Egy nap alatt tizenketten haltak meg, ugyanannyian, mint huszonnégy órával korábban, így a halálos áldozatok száma 34 938-ra emelkedett. A gyógyultak száma túllépte a 194 ezret. A gyógyultakat és halottakat is számítva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 242 639-et.

Domenico Arcuri járványügyi biztos ismételten a kontaktkeresési mobilalkalmazás használatára szólította fel az olaszokat, miután ennek majdnem egy hónappal ezelőtti bevezetése óta, kevesebb mint ötmillióan töltötték le. Arcuri figyelmeztetett, hogy az alkalmazás hasznos eszköz lehet a járvány esetleges őszi második hullámakor.

Az olasz kormányfő bejelentette a járvány miatti vészhelyzet meghosszabbítását az év végéig.

Lombardiában pénteken ismét megnyitották a szabadtéri szórakozóhelyeket, diszkókat. A lombardiai Codogno lakosai, amely kisvárost elsőként helyezték karantén alá február 23-án, a sajtóban panaszkodtak amiatt, hogy Olaszországban sehol sem fogadják őket szívesen turistaként.

Norvégia megnyitja a határát a legtöbb európai ország előtt

Norvégia szerdán megnyitja a határait a legtöbb európai uniós ország turistái előtt; azokról a tagállamokról van szó, amelyekben kielégítően alacsonynak találják a koronavírus-fertőzöttség szintjét - közölte pénteken a norvég kormány.

A Portugáliából, Luxemburgból, Magyarországról, Romániából, Horvátországból érkezőkre azonban továbbra is érvényesek az Európában egyik legszigorúbbnak számító korlátozások - derül ki a közlésből, amely további indoklást nem tartalmaz.

A nem uniós tagállam, de a schengeni szerződést alkalmazó Norvégia nem állandó lakosainak többsége számára korlátozza a belépést, nekik tíz napra karanténba kell vonulniuk. A külföldi utazások nem tiltottak a norvég állampolgárok számára, de visszatéréskor rájuk ugyanúgy kötelező a karantén.

Három déli régióját leszámítva a szomszédos Svédországra is érvényben maradnak a korlátozások.

Norvégia eddig - június 15-án - három szomszédjával, így Dániával, Finnországgal, Izlanddal közös határát nyitotta meg.

Norvégiában már csak néhány koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván. A járványnak 252 halálos áldozata van. Svédországban, ahol kevésbé szigorú intézkedéseket vezettek be, jelenleg is napi több tucat halálesetet jelentenek.

Rekordot döntött az újonnan fertőzöttek száma Izraelben

Rekordot döntött Izraelben a 24 órán belül regisztrált új koronavírus-fertőzöttek száma - közölte pénteken az izraeli egészségügyi minisztérium.

A tájékoztatás szerint 1504 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba szerdán éjféltől csütörtök éjfélig.

Izraelben a hivatalos adatok szerint eddig több mint 36 ezren kapták el a COVID-19 betegséget azóta, hogy a fertőzést február 21-én először kimutatták. A vírus halálos áldozatainak a száma 351.

Benjámin Netanjahu kormányfő csütörtök este sajtóértekezleten elismerte, hogy talán "túl korán" kezdték el feloldani a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat. A járvány "második hullámának a közepén vagyunk" - jelentette ki a miniszterelnök.

Izraelben kedden ismét bezártak a bárok, az éjszakai klubok és az edzőtermek, továbbá korlátozták a közterületen gyülekezők maximális létszámát. Jeruzsálemben és négy másik kisebb településen, amelyeket a kiújuló járvány gócpontjainak tekintenek, az országosan bevezetett intézkedéseknél még szigorúbb korlátozásokat rendeltek el.

Törökországban ismét egészen ezerig mérséklődött az új fertőzöttek napi száma

Törökországban az előző napi 1024 után pénteken 1003-ra mérséklődött a koronavírus-járvány újonnan igazolt fertőzöttjeinek napi száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren. Az eddig regisztrált esetek száma 210 965-re nőtt.

A napi esetszámok a hatósági intézkedések enyhítését követően 900 körüli értékekről indulva június közepén néhány nap alatt 1600 közelébe, a május közepi szintre jutottak. A mutató azóta a mostani 1003-nál alacsonyabban még nem járt, mindazonáltal június 24. óta lassan ereszkedik.

Pénteken az előző napinál öttel többen, 23-an vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben. A halálos áldozatok száma ezzel 5323-ra emelkedett az országban. Az elmúlt 24 órában az intenzív osztályon fekvő és a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma, bár csekély mértékben, de nőtt, az előbbi 1179-ről 1182-re, az utóbbi 399-ről 402-re.

A gyógyultak száma 1493-mal 191 883-ra emelkedett, ők teszik ki tehát az összes eset már csaknem 90,5 százalékát.

A 83 milliós országban eddig mintegy 3,88 millió vírustesztet végeztek el.

(MTI)

Címkék: koronavírus