Koronavírus - Már tízezer tesztet elvégeztek az Angliában feltorlódott kamionosokon

2020. december 26. - 08:08 | Külföld

Brit és lengyel katonák, valamint francia tűzoltók is bekapcsolódtak pénteken a hét eleji francia határzár miatt Angliában feltorlódott több ezer kamion sofőrjeinek koronavírus-tesztelésébe. Grant Shapps brit közlekedési miniszter péntek este bejelentette, hogy eddig tízezer tesztet végeztek el, és több mint négyezer kamion már átkelt a francia partra.

Koronavírus - Már tízezer tesztet elvégeztek az Angliában feltorlódott kamionosokon
Fotó: AP/TASR

A brit védelmi minisztérium közölte, hogy nyolcszáz katona érkezett a délkelet-angliai Dover kompkikötőjének közelében, egy használaton kívüli repülőtéren kialakított átmeneti kamionparkolóba, illetve az autópályán felállított tesztelési helyszínekre.

A BBC televízió beszámolója szerint Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter utasítására lengyel katonák és egészségügyi szakértők is a délkelet-angliai Kent megyébe utaztak és bekapcsolódtak a tesztelésbe.

A szemközti partról emellett francia tűzoltók is átkeltek, és szintén részt vesznek a kamionosok koronavírus-szűrővizsgálatában.

A francia hatóságok hétfőn nulla órától állították le a brit oldalról érkező teherforgalmat az Angliában feltűnt új koronavírus-változat gyors terjedése miatt.

A francia tilalom olyan járművekre vonatkozott, amelyekkel emberek - gépkocsivezetők, utazószemélyzet, utasok - is átkeltek volna Franciaországba. Az utazószemélyzet és utasok nélküli teherszerelvények - konténerek és vontató nélküli kamion-pótkocsik - átkelését a francia hatóságok nem korlátozták, de a szerda este feloldott határzár három napja alatt így is több ezer kamion torlódott fel az angliai oldalon.

A francia korlátozás előzményeként a brit kormány a múlt héten bejelentette, hogy olyan új koronavírus-variánst azonosított, amelynek fertőzőképessége a vizsgálatok szerint akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított koronavírus-típusokét.

A brit és a francia kormány szerdai megállapodása szerint újraindulhatott Nagy-Britanniából Franciaország felé a légi, a vasúti és a tengeri közlekedés, de Franciaországba csak az léphet be Nagy-Britannia felől, aki 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet mutat fel.

A kamionsofőröknek 30 perc alatt eredményt mutató koronavírus-gyorstesztet kell elvégeztetniük.

Ennek eredményét a sofőrök SMS-üzenetben kapják meg, és negatív lelet esetén ezt az üzenetet felmutatva, a szűrővizsgálat eredményének időpontjától számított 72 órán belül átkelhetnek Franciaországba.

Grant Shapps brit közlekedési miniszter péntek esti tájékoztatása szerint eddig több mint tízezer koronavírus-tesztet végeztek el, és ezek közül 24 bizonyult pozitívnak.

Shapps a francia zárlat alig burkolt bírálataként kiemelte tájékoztatásában, hogy a megvizsgált kamionosok alig 0,24 százaléka koronavírus-fertőzött.

A miniszter közölte azt is, hogy a tesztelési program kezdete óta már több mint 4500 kamion átkelhetett a La Manche-csatornán a francia oldalra.

A brit közlekedési minisztérium külön felhívást adott ki arról, hogy az Angliából Franciaországba Doverből komppal átkelni készülő kamionoknak nem a doveri kikötőbe, hanem a közeli Manston használaton kívüli repülőterén kialakított kamionmegállóba kell menniük.

Azoknak a kamionosoknak, akik a Eurotunnel vasúti alagúton közlekedő teherautószállító szerelvényekkel akarnak átkelni, az M20-as autópálya 8-as kijárójánál kell csatlakozniuk a tesztelésre várók sorához.

A brit közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint az átkelés engedélyezéséhez szükséges koronavírustesztet nem lehet bármelyik Kent megyei egészségügyi intézményben elvégeztetni; a helyi kórházakban vagy rendelőkben nem fogadják azokat, akik ilyen célú szűrővizsgálatra jelentkeznek.

A tájékoztatás szerint a tesztelésre váró kamionosoknak a helyi hatóságok élelmiszert és vizet osztanak.

(MTI)