A koronavírus terjedése miatt szükséges intézkedésekről tárgyal a parlament

2020. április 2. - 13:25 | Belföld

Elhalasztanák a jövedelemadó-bevallások benyújtásának határidejét, pénzügyi támogatást nyújtanának a kis- és középvállalkozóknak. Második olvasatba utalta a parlament a COVID-19 terjedésével kapcsolatos pénzügyi intézkedéseket tartalmazó javaslatcsomagot, melyet a pénzügyminisztérium dolgozott ki. A parlamenti képviselők három törvényjavaslat-tervezetről szavaznak gyorsított eljárás keretében. A parlamenti ülés 14 órakor kezdődik.

A koronavírus terjedése miatt szükséges intézkedésekről tárgyal a parlament
Fotó: TASR

„A törvényjavaslat célja a magánszemélyek, a vállalkozók, a munkavállalók és munkaadók védelme vagy támogatása a világjárvány okozta helyzetben” – áll a dokumentumban.

Az intézkedések a veszélyhelyzet kihirdetésének napján kezdődő időszakra korlátozódik, azaz március 12-től érvényesek annak a hónapnak a végéig, amikor a veszélyhelyzetet visszavonják. „Ez a pandémiás időszak - tájékoztat a pénzügyminisztérium.

A javaslat értelmében egyebek között elhalasztanák az adóbevallások, az éves beszámolók benyújtásának határidejét. A határidők elhalasztását a pénzügyi kimutatásokra, az éves jelentésekre, az auditori jelentésekre, a számviteli nyilvántartás regisztrációjára is kiterjesztenék.

A harmadik országokból behozott orvosi segédeszközök után nem kellene vámot és hozzáadottérték-adót (áfa) fizetni. Az intézkedéseket az áfa-fizetőkre is kiterjesztenék.

Az adóellenőrzéseket felfüggesztenék, eljárásokat ebben az időszakban nem indítanának kivéve ha adóvisszatérítésre vonatkoznak. Az adótartozások miatti végrehajtásokat is elhalasztják.

A javaslat szerint a halaszásokat nem kell külön kérvényezni, a határidő be nem tartását nem fogják szankcionálni.

A mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtandó pénzügyi támogatást kölcsöngarancia vagy a kölcsön kamatának fizetése formájában vezetnék be.

A világjárvánnyal összefüggésben a kormánynak a költségvetés likviditásának garantálására a költségvetési törvény által jóváhagyott összeg feletti hitelek átvételére is lehetosége lenne.

Az önkormányzatok számára 2021 végéig lehetővé tennék, hogy kiadásaikat a tartalékalapból és más forrásokból fedezzék. A cél a források felszabadítása a rendkívüli kiadások fedezésére a világjárvány idején, de az adókból származó bevételek várható csökkenése ideje alatt is. A költségvetési provizóriumból gazdálkodó és a kényszerintézkedések betartására kötelezett önkormányzatok helyzetén is könnyítenének.


(TASR)

Címkék: parlament, koronavírus