Koronavírus - A vállalkozásokat érintő korlátozások ellen tüntettek Budapesten

2021. január 31. - 16:08 | Külföld

A koronavírus-járvány miatt bevezetett, a vállalkozásokat érintő korlátozások ellen tüntettek vasárnap a budapesti Hősök terén. A tiltakozást a Facebookon szervezték.

Koronavírus - A vállalkozásokat érintő korlátozások ellen tüntettek Budapesten
MTI

Az interneten megjelent fotók alapján körülbelül pár százan gyűlhettek össze a Hősök terén, a többség maszkot viselt. Az eseményen nagy volt a rendőri készültség, többeket igazoltattak is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján azt közölte, hogy egy magánszemély gyűlést jelentett be vasárnap 12 órától a Hősök terére, de később a gyűlést lemondta.

A "Tüntetés az életért és a szabadságért január 31. Tömeges Üzletnyitás február 1." címmel meghirdetett Facebook-esemény szervezői erről azt írták: úgy fogalmazták át az eseményt, hogy az ne minősüljön gyűlésnek.

Az eseményen "a szabad véleménynyilvánítás jogával élők elképzelhetően nem fognak egyetérteni azzal, hogy a kormány nem engedélyezi a vállalkozók szabad nyitvatartását, és nem tesz lépéseket a felelőtlen politika miatt csőd szélére került honfitársaink megsegítésére" - írták.

A rendőrség még pénteken felhívta a figyelmet arra, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet értelmében

"rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos".

MTI