Koronavírussal fertőződött meg egy pozsonyi óvónő és egy villamosvezető, a minisztérium szerint viszont nem új esetekről van szó!

2020. március 9. - 10:16 | Belföld

Martin Chren, a pozsonyi Ružinov városrész polgármestere tájékoztatott a Facebookon, hogy a Palkovič utcai óvoda egyik óvónőjénél kimutatták a koronavírus-fertőzést.

Koronavírussal fertőződött meg egy pozsonyi óvónő és egy villamosvezető, a minisztérium szerint viszont nem új esetekről van szó!
Az érintett ovi

A megbetegedett óvodások száma miatt a közegészségügyi hivatal már mára is elrendelte az óvoda bezárását, múlt pénteken azonban már terjedhetett a koronavírus az óvoda alkalmazottai és a gyerekek között - fejtette ki Martin Chren.

Ugyanabban az épületben működik a bölcsőde is, amely azonban építészetileg el van különítve az ovitól. Chren közlése szerint az igazgatónők azt mondták, a két intézménybe járók nem érintkeztek egymástól, mivel azonban vannak köztük testvérek, nem szeretnének semmit a véletlenre bízni.

Arra kérik a most már otthon maradt gyerekek szüleit, hogy figyeljék az állapotukat, maradjanak velük otthon, és járjanak el az egészségügyi minisztérium utasításai alapján.

Ezzel egyidejűleg pozsonyi sajtótájékoztatóján beszélt a főpolgármester arról, hogy koronavírus-fertőzést mutattak ki a pozsonyi tömegközlekedés egyik női sofőrénél is.

A tömegközlekedési eszközöket ezután fertőtlenítették.

Preventív célból 5 napra bezárják a pozsonyi óvodákat és alapiskolákat, valamint szabadidőközpontokat is, továbbá a városi galériát, múzeumot és könyvtárat.

Az egészségügyi minisztérium ezt követően közölte, hogy az óvónő és a sofőr esetében nem új estekről van szó, hanem a már vasárnap bejelentett két újabb páciensről, egy 47 és egy 58 éves hölgyről. Közülük a fiatalabbik esetében az utazási anamnézis lett pozitív, ami azt jelenti, hogy olyan területen járt, ahol sok a fertőzött. Az 58 éves hölgy pedig az óvónő, aki kittseei rokonaitól fertőződhetett meg.

Szlovákiában elsőként egy, a malacky-i járásbeli Kostolište községből származó férfinél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, majd kimutatták feleségénél és fiuknál is. Rajtuk kívül, ahogy fentebb említettük, egy pozsonyi és egy szenci személynél (a két hölgynél) is beigazolódott a fertőzés, valamint egy, a Fertő-tónál kiránduló szlovákiai családnál. ezt követően pedig rendkívüli intézkedéseket foganatosítottak Pozsony megyében. 54 középiskolában beszüntetik a tanítást, hasonlóképp cselekszik a két legnagyobb szlovák egyetem, valamint három további pozsonyi is.

(parameter)