A vádlott több mint 1,5 millió eurót kapott egy gyanús cég tulajdonosától.
A vádlott több mint 1,5 millió eurót kapott egy gyanús cég tulajdonosától.
Radko Kuruc egykor a péznügyminisztérium államtitkára volt, most is ott dolgozik.
Az ellenzék a kormány haladéktalan lemondását követeli.
Šimkovičová egyelőre hallgat kétes kapcsolatáról.
Az ŠTS besztercebányai bírója kapta Vladimír Pčolinský ügyét.
Gröhling szerint a korrupció fogja működtetni az új koalíciót.
Korrupcióval és köztisztviselői hatalommal való visszaéléssel gyanúsították meg őket.
Gál Gábor a 363-assal sem járt sikerrel.
Több százezer eurónyi kenőpénzt fogadott el.
A sárga-kékek a 21. perctől emberhátrányban játszottak.
Kísértetiesen ismerősen indult a mérkőzés.
A forgószél a legsúlyosabb károkat Tennessee államban okozta.
Az új kormánnyal újabb cigarettadrágulási hullám jön, valószínűleg kettő is.
A hegyi és a légi mentők is talpon voltak vasárnap.
A téli időszak a légúti betegségek gyors terjedését is magával hozza.
A kieső helyen álló hazai csapat az első játékrész hosszabbításában szerzett vezetést.
A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését XVI. Károly Gusztáv adta át.
Mikulec több érdekes dologra is felhívta a figyelmet.
A szezon során több összecsapást is kénytelen volt már kihagyni egyéb sérülések miatt.
Élőben közvetítettük a DAC soron következő bajnoki mérkőzését.
Miután a többi vadász nem találta, értesítették a rendőrséget.
Az időjósok hétvégére havazást jeleznek előre, elsősorban Szlovákia nyugati felében.