Kósa úr, ez már nem az ÁVH! (Vagy mégis?)

Széky János | 2016. szeptember 8. - 17:46 | Vélemény

A 444.hu megírta a következőt: Az egyik „kényes ügyekkel” foglalkozó újságíró-kollégát megkereste az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) két munkatársa. Elmondták neki, hogy valahonnan információk kerültek birtokukba az újságíró magánéletének részleteiről. Ezeket valaki más gyűjtötte „ártó szándékkal”, nyilvánvalóan titkos eszközöket használva. Azt nem mondták meg, ők kitől kapták az információt, és azt se, hogy hogyan. Majd közölték, hogy akkor tudnak „segíteni”, mármint az ő védelmében, ha az újságíró a továbbiakban együttműködik velük, és erről papírt is ír alá.

Az újságíró nem volt rá hajlandó, nem is segítettek neki, és „ennek ára volt a magánéletében”.

Az aktus feltűnően emlékeztet arra, ahogyan az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) belső elhárítással foglalkozó osztálya és főleg jogutódja, a BM III/III. Csoportfőnökség viszonylag sok ember zsarolt be ügynöknek a magánéletükre hivatkozva. (Amúgy a nagy, külföldre dolgozó hírszerző szolgálatok, köztük a KGB is hagyományosan szívesen éltek ezzel a módszerrel.) Ma is megesik az ilyen, de hacsak nem bűnözőt használnak fel ilyen vagy rokon módon (pl. vádalku), belső adatszerzésben nem szokás. Demokráciában.

Kérdés, hogy ki gyűjtött az újságíróról magánéleti adatot, ha a titkosszolgák igazat mondtak, és ez nem az AH volt. Kizárásos alapon ezt vagy törvénysértő személy tehette jogosulatlanul, vagy valamilyen bűnüldöző szerv (de akkor szintén törvényt sértett), magánnyomozó cég (de a titkos információ átvétele akkor sem jogszerű), vagy másik titkosszolgálat. (Ez, gondolom, jogszerű, de hát milyen érdeke fűződhet ahhoz egy másik titkosszolgálatnak, hogy titkosan megfigyelje egy magyar újságíró magánéletét?)

Mindegy, ebből egy ún. „normális országban” valami embertelen botránynak kéne kerekednie. Magyarországon azonban csak abból lesz botrány, amiről a kormányoldal hajlandó vagy kénytelen beszélni. Ez nem az az eset.

Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, amikor a média rákérdezett,nettó négy percen át nem mondott semmit. De ahogy a semmit mondta, abból sok minden kiderül. Íme (nem muszáj végighallgatni):

Van egy kiváló politikai érzékű, de a magyarországi viszonyokban nem túl járatos erdélyi magyar ismerősöm, aki annyira nem tudta hová tenni Kósa Lajost, hogy megkérdezte, mit kell tudni róla. Mielőtt feleltem volna, közölte, hogy ez a figura olyan benyomást kelt, mint aki folyamatosan bagatellizál és hazudik. Ez tulajdonképpen tény – mondtam, de egy szinttel mélyebben ez nem egyszerű bagatellizálás és hazugság, hanem bevált vitatechnika.

E harcmodornak az a lényege, hogy az idő- és hatalmi fölényben lévő fideszes (vagy kormány-) tisztségviselő ötletszerű zagyválással, értelmetlenségek, csúsztatások és éktelen baromságok halmozásával elsöpri a másik felet. Az pedig fegyvertelen marad, mert egyszerűen nem tudja, hogy a rendelkezésére álló szűkös időben melyik ponttal kezdje az ellenérvelést. Ezt a dadaista technikát talán külön tanfolyamokon oktatják a fideszeseknek.

De ha figyelmesen hallgatjuk Kósa hablatyolását, akkor mégis arra juthatunk, hogy tényleg ilyen ostoba, és csakugyan ennyire nem ért a témához. Ami, ha lehet, sokkal veszélyesebb. Ilyen elszólásokat nem lehet szándékosan vagy egyszerű, laza figyelmetlenségből kiböffenteni. Ez az ember valóban ennyit tud Magyarországról és a világról.

Hallgassuk csak az első húsz másodpercet. „Valakik, akik talán valamilyen szervezettől jöttek, de nem mondták meg, hogy jó napot kívánok, én a KGB-től jöttem, jó napot kívánok, itt a CIA-igazolványom, jó napot, én a Moszadnak dolgozom, vagy éppen az Államvédelmi Hivatalnak...” Stop.

Azt, hogy a felsorolást az 1991-ben megszűnt KGB-vel kezdi, még meg lehet magyarázni azzal, hogy a témáról a fideszes politikus a pártjának szimpatikus bulvárközleményekből, valamint konteós könyvek bulvárrecenzióiból tájékozódik, és az ilyenek nem nagyon szokták emlegetni a mai orosz titkosszolgálatokat, az FSZB-t, a GRU-t és az SZVR-t, csak a Moszadot és a CIA-t. amire hírmagyarázatának egy későbbi részében Kósa Lajos utal is. Nem lehet kizárni, hogy ezek a rövidítések súrolták tudatának peremét, de nyilván nem tartotta fontosnak az információt. Lehet szórakozottság is.

De hogy még ugyanabban a félmondatban Államvédelminek nevezi az Alkotmányvédelmi Hivatalt? Ez már nem szórakozottság. Erre jár a szája.

A nemzetbiztonságról való gondolkodása megrekedt egy 1989 előtti időszakban. Amikor a KGB csak a dolgát végzi a dolgozó szovjet nép és a béketábor érdekében, a CIA sátáni ellenség, a magyar államot pedig az ÁVH (illetve jogutódjai) védelmezik a rosszemberektől

Aztán még fokozza: „Nem szokás, ha jó olvasom a szakirodalmat, a beszervezés kapcsán, a bemutatkozás során a megbízó általában homályban szokott maradni.” Ezek szerint nem rosszul, hanem egyáltalán nem tud olvasni, vagy nem olvasott szakirodalmat.

Az csak a kezdet, hogy egy mai titkosszolgálat a beszervezéskor nem hogy nem marad homályban, hanem a honlapján tisztázza, mint például a szintén belső adatgyűjtéssel foglalkozó FBI, hogy mik az ügynöki állás feltételei. Kósa úr azonban ezzel azt is mondta alapon, hogy a magyar átvilágítási törvény egy nagy kamu (néha ő is beletrafálhat), ugyanis „bizonyos tisztségek betöltése” akkor nem ajánlatos, ha a besúgó besúgóságát aláírt beszervezési nyilatkozat, saját kezű ügynöki jelentés vagy pénztári bizonylat bizonyítja. Mármost aláírt beszervezési nyilatkozat és megőrzött pénztárbizonylat rendkívül kevés van az egykori ügynökök és egyéb hálózati személyek számához képet. Viszont a törvényt diktáló volt állambiztonságiak már csak a nagyközönség megnyugtatására is abból indultak ki, hogy a besúgó pontosan tudta, kinek írta alá, hogy be fog súgni.

Abban persze Kósának igaza volt, hogy ennyire amatőr titkosszolgálat Jamaicában sincs. De azt is hozzátehetjük: annyira amatőr politikusok sincsenek, sehol a fejlett világban, mint Magyarországon. Nemcsak a nemzetbiztonságról beszélek. És az amatőrségnek ez a foka a hazaáruláshoz mérhető: az eredmény ugyanaz, ha nem csinálják is szándékosan, Persze a Fidesz így is sorra nyeri fölényesen a választásokat.

Ötvenezredszer: ezzel az országgal nem az a legfőbb baj, hogy gonosz urai elnyomják, és szenved ettől. Hanem az, hogy országrontó amatőrök kormányozzák, és örül ennek.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.