Kotleba ügyvéde virágcseréppel szórakoztatja a bíróságot, védence meg hosszú órákon keresztül kívánja verni a nyálát

2020. október 12. - 10:36 | Belföld

Ismét belevágtak a többszörösen elnapolt bírósági ügybe, ahol Marián Kotleba, a ĽSNS elnökének 1488 eurós, náci propagandától bűzlő csekkjeivel való "jótékonykodását" vesézik ki. A tervek szerint hétfőn meghallgatják Peter Kupka, Kotleba védője, valamit a vádlott záróbeszédét. Úgy néz ki, a megszólalók bő lére fogják ereszteni a dumájukat, már amennyire ezt a bírók lehetővé teszik.

Kotleba ügyvéde virágcseréppel szórakoztatja a bíróságot, védence meg hosszú órákon keresztül kívánja verni a nyálát
Fotó: tasr

A tárgyalóteremből olyan információk szivárognak ki, miszerint a reggel fél kilenckor kezdődött tárgyalás jócskán átnyúlik délutánra, tekintve, hogy a szélsőséges parlamenti képviselő ügyvéde előre jelezte, legalább két órányi mondanivalója van. Hogy mennyire releváns szöveget nyomat a jogi szaki, az abból is megállapítható, hogy az első fél órában mást sem tett, csupán a Kotleba-féle ĽSNS alapszabályát olvasta fel. Joga van hozzá, sőt, akár még a Meseország mindenkié sikerkönyből is idézhetne, ha tudna magyarul olvasni, de ettől talán eltekint. Helyette poénosra veszi a figurát

a jogi képviselő és arról hadovál, mi minden kerül a boltokban 14,88 euróba. Az észkombájn Kupka alapos piackutatást végezhetett, mert egy virágtartót, egy tintát és egy lámpát is talált az üzletekben, aminek az ára - a tizedesvesszőt leszámítva - megegyezik a gyanús csekkeken szereplő összeggel. Ez szerinte azt bizonyítja, hogy a kotlebás ajándékcsekk egy szokványos összeget tartalmazott.

A Speciális Büntetőbíróság bírója egy ponton túl meg is unta az árjegyzékesdit, és félbeszakította az ügyvéd mókázását. Ružena Sabová ezt azzal magyarázta, hogy Kupka nyilvánvalóan eltért a tárgytól.

Kupka árfelolvasó délelőttje után a megbízója, a főkolompos Kotleba következik majd, aki meg azzal ijesztgeti a megfigyelőket, hogy 3 órásra tervezi az előadását. Hogy ő milyen marhasággal fog előrukkolni, már előre dörzsölhetjük a tenyerünket. Mindig érdekes követni azt, ahogy az operettnácik védekeznek a nyilvánvaló vádak ellen.

Az ügyész szerint az ĽSNS elnöke 2017-ben követett el bűncselekményt, amikor egy nyilvános rendezvényen három, támogatásra kijelölt családnak 1488 eurós jelképes csekkeket nyújtott át. Az ügyész és több, a bíróság által meghallgatott szakértő szerint az 1488-as szám neonáci jelkép. A 14-es egy David Lane nevezetű amerikai fajvédő egyik írására utal, amelynek egyik, az angol eredetiben 14 szóból álló mondata így hangzik: „Biztosítanunk kell fajunk fennmaradását és a fehér gyermekek jövőjét”. A 88-ban a nyolcasok az ábécé nyolcadik betűjét, a H-t jelölik, azaz a 88 jelentése HH, vagyis Heil Hitler.

Az ügyész azt javasolta, hogy a Speciális Büntetőbíróság bírója állapítsa meg Kotleba bűnösségét az alapvető emberi jogok és szabadságjogok eltiprását célzó csoportok támogatásának ügyében. A büntető törvénykönyv ezt 4-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel "jutalmazza".

(denníkn/para)

Címkék: Marian Kotleba, 1488