Kotlebáék feljelentették a tiszti főorvost, amiért engedte a képviselőknek, hogy fertőzötten is ülésezzenek

2021. január 29. - 13:40 | Belföld

Az ellenzéki ĽSNS pénteken feljelentést tett Ján Mikas tiszti főorvos ellen azokkal a határozatokkal kapcsolatban, amelyekkel Maroš Žilinka főügyész szerint törvénysértést követtek el.

Kotlebáék feljelentették a tiszti főorvost, amiért engedte a képviselőknek, hogy fertőzötten is ülésezzenek
Fotó: TASR

Marian Kotleba, a párt elnöke szerint Mikas célirányos mentességben részesítette a kormány tagjait és a képviselőket a karantén alól. Szerinte nem lehetséges, hogy továbbra is önkényes határozatokkal helyettesítsék a törvényt.

A tiszti főorvos decemberben adott ki egy határozatot, amelynek köszönhetően a pozitívan tesztelt képviselők is részt vehettek a parlamenti ülésen. A képviselők a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szavaztak – hogy ez elfogadhassák, 90 szavazatra volt szükségük.

Kotleba rámutatott, hogy csupán néhány nappal korábban nem akarták beengedni a tárgyalóterembe azokat a képviselőket, akiknek nem volt negatív tesztjük.

Maroš Žilinka főügyész csütörtökön közölte, hogy a Közegészségügyi Hivatal törvénysértést követett el a rendelettel. A főügyész szerint az idén január 10-én kiadott határozattal is hasonló a helyzet. Ez a Szlovákiába érkezők karanténkötelezetsségeit szabályozza. Žilinka szerint a hivatalnak nem volt felhatalmazása arra, hogy módosítsa a karantén alóli kivételeket, illetve a különleges jogállású személyekre vonatkozó kivételeket.


TASR/para