Kováčik mellett Norbert Pakši a letartóztatott rendőr, a maffiafőnök Kudlička szabadlábra kerülésével függhet össze az ügyük

2020. október 22. - 12:35 | Belföld

A Denník N megtudta, hogy a magas beosztású rendőrtiszt, akit csütörtökön korán reggel Dušan Kováčik speciális ügyésszel együtt őrizetbe vettek, Norbert Pakši, a rendőrség különleges tevékenységet folytató alakulatának igazgatóhelyettese.

Kováčik mellett Norbert Pakši a letartóztatott rendőr, a maffiafőnök Kudlička szabadlábra kerülésével függhet össze az ügyük
Dušan Kováčik (Fotó: TASR)

Mindkettejüket még délelőtt meggyanúsították konkrét bűncselekményekkel, de egyelőre nem tudni, pontosan mivel. Mint azt már korábban megírtuk, letartóztatásuknak az egyik ismert pozsonyi alvilági bűnszövetkezethez, a Takáč-bandához lehet köze, melynek mindketten segíthettek, és azt követően valósult meg, hogy Ľudovít Makó, a Pénzügyi Hatóság Bűnügyi Hivatalának korábbi vezetője, illetve egy másik gyanúsított, bizonyos František Böhm elkezdett együttműködni a rendőrséggel.

A Denník N szerint a meggyanúsításuknak köze lehet egy megvesztegetéshez annak kapcsán, ahogyan az ügyészség eljárt a Takáč-klán legutóbbi vezetője, Ľubomír Kudlička 2017-es szabadlábra helyezésekor.

Kudličkát 2017-es őrizetbe vétele után a Specializált Büntetőbíróság nemrégiben kinevezett elnöke, Ján Hrubala akkoriban az előkészítő eljárás bírójaként, 100 ezer eurós óvadék ellenében szabadon engedte.

Az Aktuality.sk, amely korábban megírta, hogy Makó és Böhm együttműködik a rendőrséggel, utóbbi vallomásában pedig szerepel, hogy "amennyiben a bíró az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés mellett dönt, a felügyelő ügyész nem tesz fellebbezést. A tanú azt mondja, így akarták megelőzni, hogy az ügy a Legfelsőbb Bíróságra kerüljön, ahol a banda tagjainak nincs befolyása a bíróra."

Az erről szóló megegyezés a tanúvallomás szerint egy meg nem nevezett személy 40. születésnapjának ünneplése során egy horvátországi hajózáson született meg, Böhm kapcsolattartója pedig éppen Kováčik lehetett.

(Denník N)